1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi következményei lehetnek – írja a HVG.
A Norwegian People’s Aid (NPA) friss jelentése mutat rá arra, hogy az 1945 és 2017 között végzett több mint 2400 (!) atomkísérlet milyen pusztító hatásokkal járt – sőt, jár mai napig is.
„A korábbi nukleáris tesztek ma is gyűjtik az áldozataikat” – húzza alá Raymond Johansen, az NPA vezetője. A szakember abban bízik, hogy az új jelentés megerősíti az arra irányuló célokat, hogy soha többé ne teszteljenek, pláne ne vessenek be atomfegyvereket.
A legkomolyabb károkat 15 nemzet viseli; ezek korábban jórészt gyarmatok voltak. Ők rendkívüli traumákat hordoznak, és gyakoriak a veleszületett rendellenességek, valamint a krónikus betegségek is – fűzi hozzá az Interesting Engineering.
A tudományos bizonyítékok ma már meg tudják erősíteni, hogy még az alacsony dózisú sugárzás is jóval veszélyesebbek a korábban feltételezettnél. A jelentésben foglaltak szerint ezek a sugárterhelések közvetlenül kapcsolhatók DNS-károsodáshoz, daganathoz, szív- és érrendszeri betegségekhez, valamint örökletes, genetikai problémákhoz – írja a HVG.
Forrás: HVG