Utánpótláskonferencia: az érzelmi bántalmazás a leggyakoribb, de a gyakorisága csökken

0

A fiatal sportolók bántalmazásának formái közül az érzelmi bántalmazás a leggyakoribb, de ezek előfordulása csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor a fizikai bántalmazás különböző formái is jelen vannak a sportban.

Ezek a konklúziói annak a kutatásnak, amelyet Gál Andrea, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) docense, a gyermek- és ifjúságvédelmi munkacsoportjának vezetője ismertetett szerdán az utanpotlassport.hu szerkesztősége által 15. alkalommal megrendezett „Egy nap az utánpótlásért” című konferencián.

Gál Andrea előadásában kiemelte: Magyarországon az Alaptörvény rögzíti a gyerekek jogait, amelyek a közelmúltban jelentősen kiszélesedtek. Többek között a sporttörvénybe is bekerültek a gyermekvédelmi előírások, az edzőknek pedig évente gyermekvédelmi képzésen kell részt venniük. A docens az utóbbit – a munkahelyi tűzvédelmi szabályzathoz hasonlítva – csak félmegoldásnak tartja, mert nincs tisztázva, hogy a képzést ki tartja, hány óraszámban kell tartani és ki ellenőrzi, hogy az edző valóban részt vett-e rajta.

A docens szerint erősen elgondolkodtató, hogy a kérdőívükre beérkezett válaszok alapján az edzők és a hallgatók eltérő előfordulási gyakoriságot jeleztek a fizikai bántalmazásokra. A kutatásból levont másik riasztó konklúzió pedig az volt: a hallgatóik közel fele nem tudott arról, hogy a sportszövetségeknek kötelezően rendelkezniük kell etikai és gyermekvédelmi szabályzattal.

Gál Andrea hangsúlyozta, hogy a gyermekek védelme nemcsak erkölcsi, hanem sportszakmai kérdés is. Szerinte a sportszervezetek felelőssége ezen a területen óriási és több elemből tevődik össze, úgymint edzőképzés, tájékoztatás, öltözővédelmi szabályzatok, gyermekvédelmi felelős kinevezése és szülői értekezletek tartása. Beszélt arról a magatartásról is, miszerint ha nem szimpatikus az edző, előfordul, hogy a szülő igaztalanul gyermeke bántalmazásával vádolja meg az amúgy becsületes trénert azért, hogy a gyermeke máshoz kerüljön.

Szerinte minden ilyen esetet megoldana, ha a sportszervezeteknek lenne nyilvános eljárásrendjük, amiből tudható lenne, hogy a bejelentéseket miként kell kivizsgálni és mik lehetnek azok következményei. Úgy látja, a bántalmazási ügyeket nem házon belül, hanem egy centrális, sportágfüggetlen szervezetnek kellene kivizsgálnia, ahogy az a nyugati országokban történik.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com