Idén is több ezer programmal várják országszerte a látogatókat a Kutatók éjszakáján

0

Több mint negyven településen 250 intézmény mintegy 2400 programmal várja országszerte az érdeklődőket pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján – közölték a szervezők az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

Kardon Béla, az esemény főkoordinátora felidézte, hogy Magyarországon először 20 évvel ezelőtt rendezték meg a Kutatók éjszakáját, azóta hagyománnyá vált, hogy szeptember utolsó hétvégéjén kutatóintézetek, egyetemek, könyvtárak, levéltárak, múzeumok, laboratóriumok nyitják meg kapuikat a nagyközönség előtt, hogy betekintést nyújtsanak a különböző tudományterületek titkaiba.

Az eseményen, amely a kutatók bemutatásán túl a kutatói életformát is népszerűsíteni szeretné, minden évben százezrek vesznek részt – tette hozzá.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy idén különösen nagy érdeklődés mutatkozik az űrkutatás iránt, ami a HUNOR program sikerét is jelzi. A Kutatók éjszakáján több helyszínen is szó lesz az űrkutatásról.

Példaként említette, hogy Budapesten, a HUNIVERZUM – Magyarok a Világűrben című kiállításon is várják a látogatókat.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com