Az immunterápiák a betegek egy részének minden korábbinál jobb életkilátásokat nyújtanak, de nem csodaszerek és nem univerzális terápiák. A daganatok és az immunrendszer kapcsolatának megértése segít abban, hogy reális elvárásaink legyenek az immunterápiáktól – írja a Rákgyógyítás.
Az immunterápia nem közvetlen daganatsejtölő módszer, hanem a szervezet saját immunrendszerét ösztönzi a daganatsejtek felismerésére és elpusztítására. Az immun-ellenőrzőpont-gátló kezelések, a PD-1 vagy PD-L1 gátlók, a féket oldják le az immunsejtekről, hogy azok támadhassák a ráksejteket. Más típusú immunterápiák, például az egyes limfómákban és leukémiákban alkalmazott CAR-T sejtterápia alkalmazásakor a betegből vett immunsejteket genetikai módosítással teszik alkalmassá a daganat elleni küzdelemre.
Bár az immunterápia áttörést hozott az onkológiában, nem minden beteg reagál rá egyformán. Honnan tudni, hogy egy daganat reagálhat-e az immunterápiára? Ezt molekuláris patológiai vizsgálattal állapítják meg.
A leggyakrabban alkalmazott biomarkerek: PD-L1 kifejeződés (expresszió), tumor-mutációs terhelés (TMB) és mikroszatellita instabilitás (MSI-H). Mit jelentenek ezek?
A PD-L1 fehérje jelenléte azt jelzi, hogy a daganat aktívan próbálja fékezni az immunválaszt és leblokkolni az ellene küzdő immunsejteket, érdemes lehet tehát immunterápiával segíteni. A tumormutációs terhelés (TMB) lényege, hogy minél több genetikai módosulást (mutációt) hordoz egy daganat, annál nagyobb eséllyel ismeri fel és támadja meg az immunrendszer, tehát az immunterápia előnyös lehet. A mikroszatellita instabilitás (MSI-H) pedig azt jelzi, hogy a daganatsejtek DNS-hibajavító képessége nem működik megfelelően, emiatt a sejtekben felhalmozódó genetikai hibákat az immunrendszer könnyebben felismerheti és támadhatja.
A PD-L1 gyakran kimutatható a melanóma, a nem kissejtes tüdőrák, a hólyagrák, a vesesejtes rák, egyes fej-nyaki daganatok, a májrák, a Hodgkin-limfóma vagy a „tripla negatív” emlőrák esetében. Ezzel szemben hasnyálmirigyrákban vagy a vastag- és végbélrákok nagy részénél az immunterápia általában kevésbé hatékony. Utóbbiak alacsony immunogenitású daganatok: kevesebb idegenként felismerhető fehérjét hordoznak, emiatt kevésbé váltanak ki hatékony immunválaszt. Egyes ritkább vastag- és végbélrákok ez alól kivételek, mert esetükben a mikroszatellita instabilitás (MSI-H) még segíthet abban, hogy reagáljanak immunterápiára.
Egyre több stratégia születik az immunterápia hatékonyságának fokozására is. A kemoterápia, más onkológiai kezelések, olykor a sugárterápia is elősegítheti, hogy a daganatot érzékenyebbé tegyék az immunrendszer támadására, így az immunterápiás válasz is erősebb legyen.
A kezelési sorban az immunterápia alkalmazásának helye daganattípustól és betegségstádiumtól függ. Nem kissejtes tüdőrákban, melanómában, vesesejtes rákban, hólyagrákban vagy Hodgkin-limfómában az immunterápia korai vonalban, akár első kezelésként is alkalmazható önmagában vagy kemoterápiával. Egyes daganatokban, mint emlőrákban vagy fej-nyaki daganatokban még inkább előrehaladottabb stádiumban, későbbi kezelési vonalban, kombinált kezelési stratégiák részeként jelenik meg. Akiknél az előzetes vizsgálatok szerint nem várható eredményesség az immunterápiától, azoknak kemoterápia és célzott onkológiai kezelések nyújthatnak alternatívát.
Forrás: Rákgyógyítás
