3 millióan használják az Egészségablak alkalmazást

0

Már hárommillió ember használja a teljes egészségügyi dokumentációját tartalmazó Egészségablak elnevezésű mobilalkalmazást – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti álamtitkára kedden Budapesten.

A Figyelő gazdasági portál egészségügyi konferenciáján Rétvári Bence hozzátette: július 1-jétől ugyanakkor már fokozatosan lehetőség nyílik arra is, hogy a betegek időpontot foglaljanak az alkalmazáson keresztül járóbeteg-szakellátásra.

A politikus kiemelte: az egészségügy fejlesztésének köszönhetően 2010 óta 74,7 évről 76,9 évre nőtt a születéskor várható élettartam, illetve 57,5-ről 62,5-re nőtt az egészségben eltöltött évek száma.

Elmondta, felmérések szerint az egészségügyben a betegek számára a legfontosabb faktor az előjegyzési és várakozási idő, leginkább a járóbeteg-szakellátás területén. Ez azt jelenti, hogy a betegek szerint az időpontfoglalási, illetve a betegfelvételi rendszeren, vagyis az egészségügy szervezési rendszerén kellene javítani.

Közlése szerint ezt alátámasztja, hogy az egészségügyön belül csupán a munka 17 százalékát teszi ki az orvosi tevékenység, a többit a betegellátás szervezése jelenti. Továbbá az orvosok száma sem akadálya a hatékony ellátórendszernek, mert miközben az OECD-tagállamok átlagában 3,2 orvos jut ezer lakosra, addig Magyarországon 3,3, az európai uniós átlag pedig 4.

Ugyanakkor problémát okoz, hogy miközben a rendelések reggel 7-től este 7-ig működnek, addig 14 óra után már alig van beteg, vagyis feleslegesen ülnek a rendelőben az orvosok és az ápoló személyzet – fűzte hozzá.

A járóbeteg-irányítási rendszer lényege az, hogy a beteg a lehető legkönnyebben jusson el az orvoshoz, és az országos rendszerben kiegyenlítődjön a rendelők kihasználtsága, vagyis amikor orvos van a rendelőben, legyen beteg is. Fontos továbbá, az orvosok és ápolók tehermentesítése az adminisztratív feladatoktól – hangsúlyozta az államtitkár.

Ezért hasznos, hogy az Egészségablak alkalmazást már 3 millióan töltötték le, havonta 2,5 millió bejelentkezés történik, és havi átlagban 9 millió dokumentumot töltenek le az alkalmazás segítségével a betegek – mondta Rétvári Bence.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com