„Sós kávét” is kóstolhatnak a vendégek a parajdi sóbányában

0

Több mint félmillióan látogatták tavaly a parajdi sóbányát, miután a világjárvány utáni első évként ismét teljes kapacitással működött a híres székelyföldi turisztikai látványosság – számolt be Sebestyén József igazgató tájékoztatása alapján a Marosvásárhelyi Rádió.

2023-ban 570 ezer látogató váltott belépőt Székelyföld legnagyobb turisztikai attrakciójába. Ennél többen csak a járvány előtti évben, 2019-ben ereszkedtek le a tárnákba, akkor 670 ezer látogatót számláltak.

Sebestyén József igazgató elmondta, hogy a belépőkből 17 millió lej (1,31 milliárd forint) bevétel származott. A jegyek ára idén sem változott, a felnőttek 50 lej (3855 forint), a gyerekek 35 lej (2699 forint) ellenében látogathatják a létesítményt.

Csak a téli szünidőben mintegy 20 ezren fordultak meg a játszóterekkel, moziteremmel és a szabadidő eltöltésére alkalmas berendezésekkel felszerelt sóbányában. Vakációban és hétvégén is sok a vendég, főként gyerekes családok, diákcsoportok látogatják, és sokan járnak ide gyógykezelésre is. Hétvégén napi 700-1000 személy is leereszkedik a mélybe – mondta az igazgató.

A sóbányát működtető cég több újítást vezetett be: tavaly újrarendezte a szuvenírboltot és új márkát alapított, a márkanévvel számos terméket, egyebek közt különböző fűszernövényekkel ízesített asztali sót forgalmaznak. Kávézót is kialakítottak a mélyben, ahol neve szerint „sós kávét” is kóstolhatnak a vendégek, valamint kalandparkot is működtetnek – közölte az igazgató.

A Hargita megyei bányát tavaly néhány napra be is kellett zárni, miután talajvíz szivárgott a régi tárnákba, és ennek hatására megnőtt a látogatható csarnokok levegőjének nedvességtartalma. Előző évben a nyári idényben szembesültek hasonló problémával, melynek orvoslása két hónap kiesést eredményezett.

A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága. A felszín alatt 120 méterre található látogatható csarnokokban játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem is várja a látogatókat. Jótékony mikróklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ez segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségügyi panaszra is javallott.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com