Mentorprogram indul az egészségügy iránt érdeklődő fiataloknak

0

Idén negyedik éve indítja útjára a 21 nő az egészségügyért alapítvány a MentorProgramját. Az ország minden tájáról várják az egészségügy iránt érdeklődő, 10-11. évfolyamos diákokat, akik betekintést nyerhetnek az egészségügybe az ország egészségügyi vezetőinek mentorálásával.

Az elmúlt három évben több mint 100 diák vett részt a MentorProgramban szakiskolákból és gimnáziumokból. A korábbi mentorévek tapasztalata is azt bizonyítja, hogy rendkívül sok tehetséges fiatal van szerte az országban, akiknek a szorgalma és a kreativitása, nyitottsága az új információk befogadására kellően megalapozza a sikeres tehetséggondozást és ennek eredményeként a szakmai utánpótlást, melyre az egészségügyben, valamint a kutatásban hatalmas szükség van.

A 10 hónapon át tartó ingyenes mentorprogramba 42 olyan diák kerül be, akik érdeklődnek az egészségügy iránt. A programban résztvevő diákok az egészségügy és a tudományos élet legnagyobb szaktekintélyeitől tanulhatnak, általuk inspirálódhatnak. A programban szerzett tudás és élmények életreszóló motivációt adnak a diákoknak.

Az idei programba február 25-ig lehet jelentkezni egy motivációs levéllelés két ajánlóval. A programmal és a jelentkezéssel kapcsolatos minden részlet megtalálható a 21 nő az egészségügyért alapítvány honlapján.

Forrás: 21 Nő az egészségügyért Alapítvány / OS

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com