Sztrájkolnak az olasz egészségügyi dolgozók

0

Sztrájkba léptek 24 órára munkafeltételeik javításáért az olasz egészségügyi dolgozók hétfő éjféltől. A munkabeszüntetés miatt másfél millió egészségügyi szolgáltatás marad el.

Az egészségügyi szakszervezetek közlése szerint kizárólag az életmentő és a sürgősnek ítélt beavatkozásokat biztosítják. Mintegy harmincezer műtét marad el, amelyet korábban erre a napra tűztek ki, valamint ötvenezer röntgenvizsgálat és száznyolcvanezer laboratóriumi vizsgálat.

Az országos munkabeszüntetéshez az orvosok, ápolók és más egészségügyi dolgozók csatlakoznak. A kedd éjfélig tartó sztrájkkal az egészségügyi dolgozók szerződésének megújítását követelik, kedvezőbb bér- és nyugdíjfeltételeket szorgalmaznak, az orvosok jogi védelme erősítését várják, valamint fel akarják hívni a figyelmet az ágazatban kialakult munkaerőhiányra.

Az ápolókat tömörítő szakszervezeti szövetség adatai szerint év végéig hatezer dolgozó megy nyugdíjba, és 2033-ig további 127 ezren, miközben az utánpótlás nem biztosított. Ezzel egy időben 2030-ig közel 50 ezer orvos is nyugdíjba megy, amely a jelenleg szolgálatban levő orvosok több mint negyven százalékával egyenlő.

Kedden több olasz városban megmozdulást tartanak az egészségügyi dolgozók, a többi között Róma belvárosában is ülősztrájk lesz.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com