Érintettek Díj három különleges gyógyítónak

0

A gyermekkori daganatos vagy vérképzőszervi betegséggel érintett családok az Érintettek Díjjal fejezik ki hálájukat gyógyítóiknak, akik kiemelkedően sokat tesznek a gyermekekért és családjukért.

Az idei esztendőben három gyógyítónak adták át a díjakat. Orvos kategóriában Dr. Kovács Gábor, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének tanszékvezetője, egyetemi tanár, az MTA doktora kapta az Érintettek Díjat. Segítő kategóriában Kovács Emesének fejezték ki hálájukat, aki a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán dolgozik diplomás ápolóként. Végül, de nem utolsósorban Érintettek Különdíjat kapott Némethné Tóth Szilvia, aki a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán, valamint a Démétér Házban dolgozik lelkigondozóként, mentálhigiénés szakemberként, emellett evangélikus lelkész.

Az egyesület elnöke, dr. Cserháti Erika a beszédében elmondta, hogy „időnként vissza kell mennünk a forráshoz, az eredethez, és feltenni a kérdést, hogy: Miért is vagyunk ma itt? Mit ünneplünk ma este? A válaszunk erre a kérdésre a hála!” Díjátadó estünk célja az, hogy kifejezzük hálánkat gyógyítóink felé, hogy tudják, milyen sokat jelent nekünk a munkájuk, és egy kis reflektorfényt irányítsunk rájuk. Mert a hálával végső soron azt ismerjük fel, azt vállaljuk fel, hogy nem megy egyedül, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, és hogy segítségre van szükségünk. A hálával azt is felismerjük, hogy nem magától értetődő, amit kapunk. Nem magától értetődő, hogy ilyen fantasztikus gyógyítóink vannak. Ez egy ajándék.

Az Érintettek Szülői Egyesület tagjainak egybehangzó véleménye alapján Kovács Emese 2023-ban az Érintettek Díj egyik díjazottja. Emese nővér hosszú évek óta áll a beteg gyermekek mellett szívvel-lélekkel, kedvességével és odafigyelésével mindenkivel megtalálja a hangot. Ezt mutatta a gyermekek, szülők, családtagok által küldött hol szívszorító, hol kacagtató sok-sok videóüzenet. Emese nővér nagy örömmel fogadta a Díjat. A vele készült interjú az Érintettek Egyesület weboldalán olvasható, az Aktualitások / Hírek / Interjú Kovács Emesével menüpont alatt.

Az Érintettek Díj másik díjazottja dr. Kovács Gábor hematológus szakorvos. Kovács doktor évtizedek óta szenteli oda életét gyermekeink gyógyításának. Őszinteségével, közvetlenségével, humorával elnyeri gyermekek és szülők bizalmát egyaránt. A doktor úr meghatottan vette át a díjat, majd számára is levetítésre kerültek a gyógyult gyermekek, kollégák megható videóüzenetei. Elmondása szerint nagy megtiszteltetésnek veszi a Díjat, mivel olyan emberek tartják erre méltónak, akikért évek óta dolgozik. A vele készült interjú az Érintettek Egyesület weboldalán olvasható, az Aktualitások / Hírek / Interjú Dr. Kovács Gáborral menüpont alatt.

Az Érintettek Különdíjat az Egyesület egyik tagja, Némethné Tóth Szilvia kapta mindazért a hiánypótló lelkigondozói és gyászterápiás munkájáért, amelyet hosszú évek óta végez elhivatottan a súlyos betegségben szenvedő gyermekek és családjaik körében. Szilvia számára legfontosabb a tudatos jelenlét, hogy ott legyen a szükségben szenvedők számára, empátiával, érdek és elvárás nélkül, melyben Isten és az emberek iránti szeretete segíti. Szilvia részére is fantasztikus üzeneteket küldtek gyógyult gyermekek, kollégák és családtagok egyaránt. Szilvia is nagy hálával fogadta a díjat. A vele készült interjú az Érintettek Egyesület weboldalán olvasható, az Aktualitások / Hírek / Interjú Némethné Tóth Szilviával menüpont alatt.

Az Érintettek Egyesület missziója, hogy a gyermekkori daganatos vagy leukémiás betegségben érintett családoknak személyes és valós segítséget nyújtson szülői tapasztalatokkal, ismeretekkel, gyógyult gyermekek pozitív példájával.

Forrás: Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos, Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért / OS

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com