Differenciáltan emelkedhet az egészségügyi dolgozók bére

0

Idén júliusban egységesen kaptak tizennyolc százaléknyi béremelést az egészségügyi dolgozók, jövő márciusra viszont új minőségi kategóriákhoz rendelt, differenciált emelést tervez a kormányzat. A várható több pénznek mindenki örül, a kategóriák kialakulásán azonban igazítana a szakszervezet – írja a Világgazdaság.

Idén nyár után jövő tavasszal is emelkedhet az egészségügyi dolgozók bére, csak most nem egységesen, hanem differenciáltan – az utóbbin pontosítanának és igazítanának az érdekvédő szervezetek.

A 30 oldalas és 25 módosítót tartalmazó, A közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról című csomag fő egészségügyi passzusa szerint új kategóriák jönnek majd létre az egészségügyi dolgozók között – amelyekhez ráadásul igazítják majd a béremeléseket –, egy alap- és egy kiemelt kategória.

Az utóbbiba azok kerülhetnek, akik az alább felsorolt pluszterheket jelentő adottságok mellett dolgoznak:

  • fokozott fizikai és pszichés körülmények között,
  • fokozottabb kockázattal, nagyobb munkaterheléssel járó munkaterületen,
  • különösen nagy felelősséggel járó szakterületen,
  • kiemelt ellátást végző területen,
  • speciális kompetenciákat igénylő szakmákban.

A felsorolt körülmények között dolgozók eddig jellemzően pótlékok formájában kapták meg a pluszellentételezéseiket, ezt most egyszerűsítené a kormányzat.

Arról, hogy ki és melyik csoportba kerül, a munkáltató dönt, méghozzá 2024. február 29-ig, az eredményről pedig egyoldalú jognyilatkozatban tájékoztatja az érintetteket. Ha az egészségügyi munkavállaló elfogadja, akkor 2024. március 1-jétől él is az új besorolása, amit a munkaszerződése módosításának kell tekinteni. Apró betűs rész, hogy az új besorolás szerinti bér nem lehet alacsonyabb a korábbi keresetnél, kivéve, ha az illetménypótlék vagy -elem megállapításának alapjául szolgáló körülmény a módosítást követően már nem áll fenn.

Az államtitkár összevetette a 2010-essel a mostani, 2023-as emelés utáni bruttó fizetéseket, nagyjából leképezve az új, kétosztatú kategorizálást is:

  • 4–6 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó: 126 270-ről 498 600 forintra
  • 20 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó: 149 150-ről 582 550 forintra
  • 4–6 éve dolgozó középfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó: 91 400-ról 401 240 forintra
  • 20 éve dolgozó középfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó: 106 600-ról 460 000 forintra

Teljes tartalom

Forrás: Világgazdaság

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com