Az Egyesült Államok több államában egészségügyi dolgozók tízezrei sztrájkolnak

0

Egyesült Államok-szerte 75 ezer egészségügyi dolgozó lépett sztrájkba szerdán jelentős béremelést követelve.

A több tízezer dolgozó mindegyike egy nagy egészségügyi biztosító és szolgáltató, a Kaiser Permanente alkalmazottja, de orvosok nem csatlakoztak hozzájuk. A munkabeszüntetés összesen öt állam intézményeiben zajlik, Kaliforniától, Coloradon át a fővárosig, Washingtonig, és összesen 13 millió pácienst érinthet.

A dolgozókat tömörítő szakszervezet 25 dolláros minimális órabért követel, valamint négy évre garantált – évente 6-7 százalék közötti – béremelést. A szakszervezet azzal érvel, hogy az intézmények kevés alkalmazottal működnek, ami fokozott terhelést jelent tagjai számára, és a kisebb bérköltség miatt, nagyobb profitot hoz a szolgáltatónak.

A Kaiser Permanente közölte, a sztrájkban érintett kórházak nyitva tartanak, ugyanakkor az előjegyzett és nem-sürgős kezelések késedelmet szenvedhetnek. A munkáltató azt is hozzátette, hogy átmeneti dolgozókkal egészíti ki állományát.

A szakszervezet kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem sikerül elérni a megállapodást, akkor kiterjesztik a sztrájkot.

Az Egyesült Államok több iparágában zajlik most is, illetve zajlott a közelmúltban sztrájk. A bérkövetelések mögötti érveket erősíti a rég nem látott inflációs gazdasági környezet.

Továbbra is dolgozók tízezrei szüneteltetik a munkát három nagy, detroiti központú amerikai autógyártó üzemeiben. A Ford, a General Motors és a Stellantis több mint 18 ezer dolgozója nem dolgozik több üzemben és elosztóközpontban.

A dolgozókat tömörítő szakszervezet, a United Auto Workers négy év alatt 36 százalékos béremelést követel. A termelés leállása miatt a gyártók több száz, nem szakszervezeti tagot voltak kénytelenek szabadságra küldeni.

A General Motors szerdán nyilvánosságra hozta, hogy a szeptember közepén kezdett sztrájk eddig már mintegy 200 millió dollár veszteséget okozott a számára.

Hollywoodban a filmes és televíziós forgatókönyvírók sztrájkja 148 nap után a múlt héten megállapodással zárult.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com