Beláthatatlan következményekkel járhat, ha átmegy a kormány rendelettervezete – Index

0

A patikák, illetve a gyógyszerészek életét is alapjaiban változtathatja meg az a Belügyminisztérium által jegyzett rendelettervezet, amely szerint a fiókgyógyszertárakban nem kötelező a gyógyszerészek fizikai jelenléte, helyükre a szakasszisztens lép. A HGYSZ üdvözli a tervet, míg egyéb szakmai szervezetek ellenzik azt. Az Indexnek nyilatkozó érintett patikatulajdonos szerint – bár a részletek még nem ismertek – a jogszabályváltozásnak beláthatatlan következményei lehetnek – írja a lap.

A jövőben nem minden patikában lenne szükség gyógyszerészre. A kormány tervei szerint a fiókpatikákban elegendő lenne a szakasszisztensi jelenlét. A Belügyminisztérium által jegyzett rendelettervezet nem titkoltan a gyógyszerészhiányt hivatott kezelni, kérdés azonban, hogy mindez milyen hatással lesz az ellátásra.

A fiókgyógyszertárak megmaradása kulcskérdés a kistelepülési gyógyszerellátás biztosításának szempontjából, ezért alapvetően egyetértünk a tervezetben foglaltakkal – közölte az Index megkeresésére a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ).

„A tervezett rendelkezések lehetővé teszik, hogy a betegek gyógyszertárból, gyógyszertári szakszemélyzet tagjától jussanak hozzá a gyógyszereikhez, és szükség esetén távfelügyeletet biztosító gyógyszerésszel való egyeztetésre is lehetőség nyílik” – tették hozzá. Fontos, hogy ezzel a gyógyszerek forgalmazása a gyógyszertáron belül marad és nem kerül ki patikán kívüli forgalmazási körbe, mint ahogy a kistelepülési boltok esetében történt – jegyezték meg.

Más álláspontot képvisel a rendelettervezettel kapcsolatban a Magyar Gyógyszerészi Kamara. Az MGYK országos elnöksége a területi vezetők részvétele mellett tartott rendkívüli ülést az ügyben szerdán. Ezt követően Hankó Zoltán elnök az Indexnek úgy nyilatkozott: a kamara mint gyógyszerészi érdekvédelmi köztestület nem ért egyet a rendelettervezetben foglaltakkal. A kezdeményezés hátrányosan érinti a gyógyszerészeket, beteg-, illetve ellátásbiztonságot negatívan érintő aspektusai is vannak, továbbá betegjogi kérdéseket is felvet – szögezte le, hozzátéve a tervezet inkoherens más, a területet érintő jogszabályok rendelkezéseivel.

Teljes tartalom

Forrás: Index

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com