Átlagosan havi ötezer forintot költünk vitaminokra

0

Átlagosan havi ötezer forintot költenek vitaminokra, étrend-kiegészítőkre a magyarok, akik a legtöbbet C- és D-vitaminokból, illetve multivitamin-készítményekből, valamint kalciumból vásárolnak, minden különösebb ok nélkül. A többség, azért fogyasztja ezeket rendszeresen, mert úgy gondolja, hogy fontos a bevitelük a szervezetbe – derül ki a Quattroceutical legfrissebb, online, 1021 ember megkérdezésén alapuló felméréséből – írja a PharmaOnline.

A válaszadók 43 százalékának az elsődleges szempont az étrend-kiegészítő választáskor az, hogy a választott termék többféle szempontból is hasznos legyen a számára. Közel ilyen hangsúlyos az is, hogy a készítmény a lehető legnagyobb arányban tartalmazzon természetes összetevőket (39%). Ez különösen az egészségtudatosak (43%) és az 55 év feletti (48%) fogyasztóknak fontos. Velük ellentétben a férfiak (26%) és a 18-35 év közötti korosztály (30%) esetében a természetes összetevők kevésbé lényegesek. A harmadik helyre szorult a választási rangsorban az, ha a probléma kezelésére az adott termék a legmegfelelőbb (38%), míg az ár-érték arány csak negyedik szempont a vásárlási döntés meghozatalakor (33%).

A felmérés arra is rámutat, hogy a megkérdezettek akkor tartanak hitelesnek egy vitamint vagy étrend-kiegészítőt, ha annak létezik tudományos háttere és igazolható, hogy mi, miért került bele (58%). Ez a megközelítés az egészségtudatosakra, a diplomásokra és a 18-35 év közötti korosztályba tartozókra a legjellemzőbb.  Sokan ugyanakkor szeretnek maguk meggyőződni a készítmények hatásosságáról (57%). Ők a termék hitelességéről a saját tapasztalataik alapján alkotnak véleményt. Az orvosok, gyógyszerészek ajánlása (36%) pedig csak harmadik tényezőként merül fel a vásárláskor.

A C- és a D-vitamint egyaránt a legkedveltebb termékeknek számítanak a megkérdezettek körében. Holtversenyben az első helyen végeztek a felmérésben felsorolt vitaminok és étrendkiegészítők listáján. Utánuk még a multivitamin készítmények és a kalcium fért fel a dobogóra. C-vitaminból a legtöbben (40%) napi 1000 mg-ot fogyasztanak. Viszont minden ötödik válaszadó (20,76%) csak alkalomszerűen szedi ezt a vitamint. Ez a szélsőségesség fakad abból is, hogy a kutatásba bevont embereknek csak a 24 százaléka tudta helyesen megmondani, hogy a napi szükséges bevitel csupán 80mg lenne C-vitaminból.

A válaszadók közel fele (48%) jellemzően 5000 forint alatt, míg az egyharmaduk (33%) valamivel többet, 5000 és 10 000 Ft közötti összeget költ egy hónapban vitaminra. Meglepő, de a férfiak kevésbé érzik fontosnak a vitaminbeszerzést. Közülük a megkérdezettek 17 százaléka egyáltalán nem szán erre pénzt. Étrend-kiegészítők esetében is a havi maximum 5000 forintos kiadás az általános. Legalábbis a válaszadók 38 százaléka esetében, míg minden ötödik megkérdezett 5000 és 10 000 Ft közötti összegre taksálta azt a pénzt, amit ezekre a fajta termékekre szán.  Viszont sokan vannak azok is, akiket egyáltalán nem hoznak lázba ezek a készítmények. A megkérdezettek több mint harmada (34%) azt állította, hogy soha nem költ étrend-kiegészítőkre – írja a lap.

Forrás: pharmaonline.hu 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com