Legtöbbször utazás szerepel a magyarok bakancslistájának élén

0

Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között – derült ki az apartman.hu megbízásából az NRC piackutató által készített reprezentatív kutatásból.

10 magyarból 4 készít bakancslistát. A hátralévő életben elérendő célokat, álmokat, vágyakat tartalmazó lista készítése gyakoribb a nők, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a városiak körében.

A kutatás szerint a bakancslistával rendelkezők közel fele tervezi azt is, hogy 2023-ban legalább egy dolgot megvalósít vagy át fog élni a felsorolt célok, vágyak közül.

Az utazáson belül leggyakrabban valamilyen tengerpart szerepel a magyarok bakancslistájának élén, míg ezt egy amerikai út, illetve Egyiptom követi. Sokan jelöltek meg egzotikus célpontokat is, mint Balit, Bora Borát, de akadt olyan válaszadó, aki a Holdra való eljutást határozta meg a legfontosabb célként. A bakancslistával rendelkező magyarok közül minden 100. szerepeltette első helyen céljai között a Föld körüli utazást, de a sarki fény megtekintése is sokak számára egyike a legvonzóbb élményeknek.

Az anyagiak vonatkozásában a leggyakoribb vágy egy saját ház, vagy lakás megszerzése. Ezt követi az új autó vásárlása, a hiteltörlesztés lezárása, de szép számban akadnak olyanok is, akik a lottó 5-ös megnyerésére hajtanak.

Az egyéb célok között a házasság és a gyermekvállalás az egyik leginkább vágyott álom a magyarok bakancslistáján.

Forrás:  MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com