Jelölni kell a mesterséges intelligencia által létrehozott, álhírek terjesztésére alkalmas tartalmakat

0

Az álhírek elleni küzdelem részeként meg kell jelölni a mesterséges intelligencia (MI) által létrehozott, dezinformáció terjesztésére alkalmas tartalmakat – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja hétfőn.

Vera Jourová brüsszeli sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszereket működtető cégek feladatának kell lennie, hogy felcímkézzék a generált tartalmakat a felhasználók tájékoztatása érdekében. Azoknak a vállalatoknak, melyek a mesterséges intelligenciát integrálják szolgáltatásaikba, biztosítékokat kell beépíteniük rendszereikbe, hogy a szolgáltatásokat ne használhassák fel dezinformáció terjesztésére – mondta.

A mesterséges intelligencia által létrehozott, álhírek terjesztésére alkalmas szolgáltatásokat működtető cégeknek olyan technológiát kell bevezetniük, amely felismeri az ilyen tartalmat, és megjelöli őket a felhasználók tájékoztatására”

– fogalmazott. Jourová szerint azoknak a vállalatoknak, köztük a Google, a Microsoft és a Meta, melyek csatlakoztak az EU félretájékoztatás leküzdésére létrehozott magatartási kódexéhez, júliusban jelentést kell tenniük a mesterséges intelligencia által lehetségesen terjesztett dezinformáció kezelésére bevezetett biztosítékokról.

Emlékeztetett, a Twitter múlt héten mondta fel a vonatkozó uniós kódex szerinti együttműködését, és arra figyelmeztette az amerikai közöségi oldalt, hogy a közeljövőben szabályozási ellenőrzésre számíthat. „A kódex elhagyásával a Twitter nagy figyelmet keltett, és a konfrontációt választotta. Úgy gondoljuk, hogy ez hiba a Twitter részéről. A Twitter a nehezebb utat választotta” – fogalmazott az uniós biztos, majd hozzátette: határozottan és sürgősen ellenőrizni fogják, hogy az amerikai cég tevékenysége megfelel-e az új digitális szolgáltatásokról szóló, augusztus 25-én hatályba lépő uniós szabályozásoknak.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com