„A verseny óriási, és nem engedhetjük meg, hogy ebből kimaradjunk”

0

Sikeresnek minősítette a robotsebészeti programot az Országos Onkológiai Intézet és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója a projekt zárórendezvényén hétfőn, Budapesten.

Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, a magyarországi robotsebészeti program elindítását az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 1,3 milliárd forintos forrása tette lehetővé, konzorciumban a két magyar intézménynek, egy-egy daVinci X robottal. Emlékeztetett: az első robotasszisztált műtétet 2021. január végén végezték el az onkológiai intézetben, a program célja 200-200 beavatkozás elvégzése volt 2023 közepéig. Ezt a műtéti számot felülmúlták – emelte ki az főigazgató -, hiszen 778 beavatkozást végeztek a két intézményben a program ideje alatt. Megjegyezte: az országban e két robottal és a Semmelweis Egyetemen, valamint a Pécsi Tudományegyetem lévő daVinci eszközzel pedig már több mint ezer robotasszisztált műtétet végeztek. Polgár Csaba úgy fogalmazott, hogy

a daganatsebészetben a jövő egyik útja a robotsebészet. Hozzátette: a betegek érdeklődése nagy, ezt a technológiát ugyanakkor azoknál elváltozásoknál érdemes alkalmazni, ahol valóban költséghatékony, és javítja a gyógyulási eredményeket.

Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója beszámolt arról, hogy a kórházban 374 urológiai és 11 nőgyógyászati műtétet végeztek a robottal, mindegyik beavatkozás komplikációmentes volt. Küzdelmes, izgalmas és tapasztalatokkal, felelősséggel teli két és fél van a hátuk mögött, a program eredményes megvalósítása siker az egészségügynek, az intézményeknek és minden közreműködőnek – hangoztatta, hozzátéve: a program során jelentős magyar és nemzetközi együttműködés formálódott, munkacsoportok alakultak.

A főigazgató elmondta azt is, hogy Tenke Péter, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet urológiai osztályának osztályvezető főorvosa Magyarországon elsőként szerzett konzolsebészeti proktori (oktatói) képesítést.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere arról beszélt, büszke arra, hogy ez a kerület ad otthon több egészségügyi csúcsintézménynek, és részese a technológiai fejlődésnek. A politikus ugyanakkor felvetette, hogy az egészségügyi intézmények megközelítése, a parkolás a kerületnek nagy gondot, megoldhatatlan problémát okoz. Pokorni Zoltán reményét fejezte ki, hogy egyszer megvalósul az itt dolgozók és az ide járó betegek intézményen belüli parkolása. Arra buzdított minden felelős vezetőt, ha intézménybővítést tervez, a mélygarázsokat ne húzza ki a tervből, „még akkor se, ha a megvalósítás szakmai oldaláról ez nem tűnik olyan fontosnak”.

Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató arról beszélt, hogy az egészségügy, az egészségipar hihetetlen fordulatokat vesz, és nagy az igény a fejlődésre. „A verseny óriási, és nem engedhetjük meg, hogy ebből kimaradjunk”, így minden olyan eredmény és pályázat, amellyel nemzetközi tapasztalatokat hozhatnak a szakemberek Magyarországra, nagy érték – hangoztatta. Az új megoldások befogadása nemcsak a betegellátásban, hanem az orvosok itthon tartásában is nagy jelentőségű – tette hozzá. Mint mondta, azon dolgoznak, hogy az újabb és újabb technológiákat itthon is bevezessék. Egyúttal a betegségek megelőzésére, a szűrőprogramokon való részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com