Újabb Indiában gyártott köhögéscsillapító szirup miatt adott ki figyelmeztetést a WHO

0

Újabb Indiában gyártott köhögéscsillapító szirup miatt adott ki figyelmeztetést az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután szennyezést találtak egy Marshall-szigeteki és mikronéziai szállítmányban – írta a BBC hírportálja szerdán.

A WHO szerint a pandzsábi székhelyű QP Pharmachem által gyártott Guaifenesin TG szirup vizsgált mintáiban elfogadhatatlan mennyiségű dietilénglikolt és etilénglikolt mutattak ki. Mindkét vegyület mérgező, és fogyasztásuk halálos lehet. A közlemény nem részletezte, hogy megbetegedett-e valaki.

Az Egészségügyi Világszervezet hónapokkal korábban több más, Indiában gyártott köhögéscsillapító szirupot hozott összefüggésbe gambiai és üzbegisztáni gyermekhalálozásokkal.

Szudhir Pathak, a QP Pharmachem ügyvezető igazgatója a BBC-nek elmondta, hogy a cég a kifogásolt szállítmányt – amely 18 346 palackot tartalmazott – eredetileg Kambodzsába exportálta, miután megkapta az összes szükséges hatósági engedélyt. Aláhúzta: nem tudja, hogyan jutott el a termék a Marshall-szigetekre és Mikronéziába. Hozzátette: vállalata jogi lépéseket tett az ügyben.

A WHO közleménye szerint a köhögés tüneteinek enyhítésére használt készítményt az ausztrál gyógyszerfelügyelet, a Therapeutic Goods Administration vizsgálta. A közleményben kiemelték, hogy „sem a megadott gyártó, sem a forgalmazó nem nyújtott garanciát az Egészségügyi Világszervezetnek a termékek biztonságosságára és minőségére vonatkozóan”.

A szirupot a Trillium Pharma forgalmazta, amelynek székhelye az indiai Harijána államban található. India a világ egyik legnagyobb gyógyszerexportőre, és elsődlegesen a fejlődő országokba szállít. Az elmúlt hónapokban számos indiai cég került górcső alá gyógyszereik minősége miatt, és a szakértők aggályokat fogalmaztak meg a gyógyszerek előállításához használt gyártási gyakorlatokkal kapcsolatban.

Októberben a WHO globális riasztást adott ki, miután négy, az indiai Maiden Pharmaceuticals által gyártott köhögéscsillapítót hozott összefüggésbe gambiai gyermekhalálozásokkal. Mind az indiai kormány, mind a Maiden Pharmaceuticals tagadta a vádakat.

Márciusban India visszavonta egy olyan cég gyártási engedélyét, amelynek köhögéscsillapítóit 18 gyermek halálával hozták összefüggésbe Üzbegisztánban.

A hónap elején az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) közölte, hogy az Egyesült Államokban három halálesethez és súlyos fertőzéshez köthető szemcsepp indiai gyártója több biztonsági előírást is megsértett.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com