Koronavírus: megint változtak a tünetek, gyakori a hidegrázás és a fejfájás

0

December 6-ától a háziorvosoktól is kérhető a covid elleni védőoltás. A koronavírus mára szezonális vírus lett, ugyanakkor a tünetei szinte állandóan változnak – mondta dr. Kovács Klára bátaszéki háziorvos a teol.hu-nak.

Most „csak” az omikron újabb és újabb típusa felelős a heveny légúti betegségek többségéért. Kemenesi Gábor virológus szerint: „Ez a variánsok kora.” A koronavírus mára szezonális vírus, aminek most van a szezonja. Ez az esetszámon egyelőre nem látszik még. Bár élek a gyanúval, hogy a tünetszegény esetek nem kerülnek a látómezőbe.

Megint változtak a tünetek. Hidegrázással indít, amit fejfájás követ. „Szétrobban a fejem!” mondat, gyakorta elhangzik. Rutinos fejfájós páciens a fejfájást így részletezte. „Hajnalban fejfájásra ébredtem. A tarkótól a koponyaalapon át a homlokomba hasított a fájdalom. Többnyire kétoldali volt, de időnkét volt oldalkülönbség. A fájdalomcsillapító alig enyhített rajta. Torokfájás egyik nap volt, másik nap enyhült, majd újra visszatért.”

A kontaktok egyikének pozitív tesztjéből következtettük ki, hogy a koronavírus a felelős a tünetekért. A koronavírusos betegnek jellemzően a háta fáj, az influenzásnak a végtagjai. Gyengeség, erőtlenség, levertség mind a két betegséghez tartozhat, időtartama igen különböző.

Az erős immunrendszerű fiatalok és középkorúak jól viselik az omikron fertőzést. Úgy tűnik, hogy a többség nem fordul orvoshoz, elvannak otthon. Csak szövődmény miatt jönnek a rendelésre. Fülfájás és arcüreg folyamat, másodlagos tüdőgyulladás a jellemző szövődmény. A heveny szak után, postcovid tünetként többen panaszkodtak fogfájásra. A kollégák, több esetben találtak gyulladást, cisztát a foggyökér körül. A vége a fog kihúzása volt.

A tünetes omikronosok tekintetén is látni az agyi ködöt, amihez türelmetlenség társul. Egyéként újra több páciens jelezte, hogy a testsúlyából meglepően sokat vesztett, enni alig-alig tudott. Három, öt nap alatt az általános állapot javulásnak indul. A szépséghiba, hogy a betegek jelentős része hónapokig visszajár a rendelőbe. Egyik fertőzésből kikeverednek és jön egy másik nyavalya. Röntgen, vérvétel után épphogy megnyugszik a páciens a jó eredményektől, amikor újra elkap valamit.

Sokat citált és vizsgált kérdés, hogy a védőoltások okoznak- e szívizomgyulladást. Nagyon kevés és enyhe lefolyású szívizomgyulladással volt összefüggésbe hozható a messenger RNS alapú védőoltás. Ezzel szemben a fertőzéshez többféle szív és érrendszeri betegség köthető, még szívizomgyulladás is.

Forrás: Teol

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com