Infláció a fogászatban

0

A pandémia hozta, új helyzet – a védőfelszerelések viselése, az új szolgálati jogviszony és a praxisközösségek létrejötte – jelentős változást hozott napjaink orvosi, így fogorvosi ellátásába is. Az alapellátó fogorvosok élete kétségkívül kicsit megváltozott, de számos adaptáció történt az alapellátó, a szakellátó és a tisztán magánfogorvos kollégák esetében. Ugyanakkor többségünk bízott benne, hogy ha nem is teljesen a változásoktól mentesen, de vissza tud térni az életünk a maga megszokott rendszerében abba, ami a vírushelyzet előtt volt – írja a Magyar Orvosi Kamara. 

A helyzet viszont lassan világossá válik: a „boldog békeidőknek” egy ideig biztosan vége. A különösen gyümölcsöző, 2019-es év már a múlt homályába vész, újra kicsit más, bonyolultabb világ vár ránk az elkövetkezendő években.

Infláció a fogászatban

Ahogy éljük a napi ritmusunkat, és betérünk akár egy élelmiszerboltba, látjuk, hogy az árak az egekbe szöktek. Napról napra nőnek a megélhetési költségek, és a hivatalos számokban is elértük a 20%-os inflációs adatot. Sajnos nincs ez másképp a fogászat területén sem. A rendelőt fenntartó és a beszerzéseket intéző minden kolléga azt tapasztalja, hogy az árak, a fogorvosi anyagok beszerzési költségei, sokszor nem csak a hivatalos infláció ívét követik, hanem akár másfél-kétszeresére is nőttek éves alapon. Érezhető, hogy a fogászat területén a megélhetési és üzemanyag-költségek emelkedésén túl az euró-forint árfolyam romlása is különösen nagy szerepet játszik. A beszerzési költségek emelkedésében minden százalékos romlás az árfolyamban beépül a külföldről hozott anyagok költségébe, így növelve a mi beszerzési költségeinket is. Mi pedig csak az elképedünk a hónapról hónapra növekvő beszerzési költségeken – írja a MOK.

A rendelőt fenntartó rezsiköltségek helyzetén továbbra is nehéz a tisztánlátás. Az vitathatatlan, hogy a piaci gáz- és villanyár nagyon sokrétűen fogja érinteni a fogászatok fenntartóit. A magánellátók tisztán viselni szükségesek a költségek emelkedését, míg a közfinanszírozásban bizonyos esetekben lehetnek kedvezmények, ugyankkor az látszik, hogy az önkormányzatok többsége, ahol lehet, áthárítja majd a növekvő díjakat.

Nehéz megjósolni, hogy ki lesz nehezebb helyzetben: egy akár jelentősen szűkülő keresleti körrel szembenéző, de minden forintot a piacról szerző, magánfogászati szféra (amely kénytelen akár jelentősen árat emelni) vagy az állami védőháló biztonságát élvező, de a beszerzési, anyag és működési költségeit teljes mértékben nem fedező, közfinanszírozott fogászati szféra. Egy biztos, minden fogászati szektor nehézségekkel fog szembenézni az elkövetkezendő időszakban, és mindenkinek szüksége lesz a saját válságállóságát, a saját rezilienciáját növelni.

A magánfogászati szféra nehézségei

Kevés nehezebb dolgot lehet említeni egy emelkedő inflációsár-környezetben, mint a tisztán piacról élő szakmákat. Egyrészt szembesül az ember az egekbe szökő beszerzési és anyagköltségekkel, amellyel az emelkedő bérigény és a szűkölő kereslet jön párhuzamosan. Meddig tud egy magánfogászat kitartani? Meddig tud úgy árat emelni, hogy ne szűküljön be teljesen a piaca, és rentábilis maradjon? Ezekre a nehéz kérdésekre minden fogászatot üzemeltető kollégának egyénileg kell megtalálnia a választ.

Mindenesetre a magánfogászati szakma most különösen rászorul arra, hogy tisztán üzleti szemmel átgondolja a működését; átgondolja a rendelő beszerzési stratégiáit, esetleg új beszállítókat keressen, illetve hogy eddig nem gondolt más, olcsóbb márkákat kipróbáljon, miközben jobban odafigyel a költségekre és az anyagfogyásokra. Fontos, hogy most van az a pont, amikor a rezsiköltségek emelkedése elgondolkodtat minden üzemeltetőt, hogy ha tud, ruházzon be a rendelő energetikai felújításába.

A közfinanszírozott fogászatok helyzete

Mint a Magyar Orvosi Kamara egyik érdekképviselője, számos esetben megkapom, hogy mi főleg közfinanszírozott fogászatok érdekeit képviseljük. Ez részben akár igaz is lehetne, de mivel a közvetlen finanszírozás itt az államtól történik, itt tudunk elsősorban lényeges és tényleges eredményeket elérni. A döntéshozók felé mindig képviseljük a fogászat érdekeit, és tudomásukra hozzuk, milyen problémákkal szembesülnek. Tettük ezt még mielőtt pozícióba kerültünk a figyelemfelhívó akciókkal vagy később a kamarai érdekképviselet részeként. A 2019-ben megújított kamarai vezetésnek köszönhető, hogy immár mindig egy hajóban evezünk a háziorvosokkal, és minden őket érintő intézkedés az alapellátásban dolgozó fogorvos kollégára is vonatkozik. Rendeződött az állami ellátásban közvetlenül alkalmazott orvosok bére, megalakultak a praxisközösségek, amelyből a fogorvosok sem maradtak ki a járási fogorvosi praxisközösségek révén.

Igen, továbbra is vannak hiányosságok: az Orvosok Lapjában többször is megemlített iskolafogorvosok helyzete továbbra is megoldatlan, a szakellátók helyzetén is mielőbb javítani kellene, illetve az alapellátásban a rezsitámogatások tekintetében még mindig 110 000 Ft-os lemaradás van a háziorvosi és az alap ellátó fogorvosi praxis között. Továbbá a nálunk többszörösen is jelentkező anyagköltségek továbbra sincsenek kompenzálva a háziorvosi praxisokkal történő összevetésben, ugyanakkor érdekképviselőink a megfelelő fórumokon mindent megtesznek, hogy a problémáink a döntéshozókhoz eljussanak. Számos kidolgozott javaslat, véleményezés, belső munkaanyag került kidolgozásra az elmúlt évek során, amely mind a korábbi EMMI, mind a Belügyminisztérium asztaláig eljutott. Ugyanakkor a tényleges törvényhozásba nincs beleszólásunk.

Forrás: Magyar Orvosi Kamara

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com