A makrofág fehérvérsejtek átalakulását vizsgálják szegedi kutatók

0

A gyulladások kialakulásában, fenntartásában és megszűnésében is központi szerepet játszó fehérvérsejtek, a makrofágok mikrokörnyezeti jelek hatására végbemenő átalakulását, polarizációját vizsgálják a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai Czimmerer Zsolt vezetésével – tájékoztatta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat titkársága kedden az MTI-t.

A makrofágok az immunrendszer rendkívül plasztikus és heterogén sejtes elemei. A baktériumok, károsodott sejttörmelékek és az elhaló sejtek bekebelezésével jelentős szerepet töltenek be a fertőzések elleni védekezésben, valamint a szövetkárosodást és gyulladást követő regenerációban. Emellett antigéneket állítanak elő, citokineket és egyéb biológiailag aktív molekulákat termelnek, szabályozzák a T-sejt-aktivációt, befolyásolva ezáltal a szöveti egyensúly fenntartását és az immunválaszt.

Az SZBK-ban Czimmerer Zsolt vezetésével három hónapja alakult kutatócsoport a makrofágok polarizációjának hátterét, valamint a veleszületett immunrendszer sejtjeinek memóriajellegű sajátságait vizsgálják. A témához kapcsolódóan nemrég jelent meg a kutatóbiológus legfrissebb publikációja a rangos Immunity szakfolyóiratban.

A makrofágok funkciójára és megjelenésére jelentősen hatással vannak a mikrokörnyezeti szignálok, amelyek különböző génaktivációs programokat indítanak el, befolyásolva így e fehérvérsejtek átalakulását. A kutatócsoport célja, hogy több módszer kombinálásával a mikrokörnyezetnek a makrofágok funkciójára és fenotípusára gyakorolt hatásait vizsgálja. A kutatók arra is választ keresnek, hogy több különböző mikrokörnyezeti szignál egyidejű vagy időben eltérő jelenléte milyen módon szabályozza gének a makrofágokon belüli kifejeződését – a génexpressziót – és ezáltal a polarizációt.

Az eredményeket bemutató tanulmányban a kutatók az eddig ismert, egymás hatását kölcsönösen gátló interakciók mellett új, egymást erősítő kölcsönhatásokat azonosítottak az alternatív makrofág-polarizációs és a különböző kórokozó-eredetű szignálok között. Ezek teljesen újszerű funkcionális sajátságokat kölcsönöznek a makrofágoknak.

A kutatók igazolták az egymást erősítő génexpressziós jelenség meglétét allergiás asztmában szenvedő egérmodellben is. A felfedezés segíthet megismerni olyan komplex megbetegedések kifejlődésének folyamatát, amelyekben az egymással ellentétes polarizációs szignálok egyszerre vannak jelen a makrofágok mikrokörnyezetében, együttesen alakítva azok funkcióját, és jelentősen befolyásolva a betegségek kimenetelét.

A kutatás eredményének kiemelkedő szerepe lehet abban is, hogy a jövőben új terápiás megközelítéseket azonosítsanak olyan súlyos és nehezen kezelhető kórképekben, mint az asztma.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com