A világ népessége ma átlépi a 8 milliárdot

0
Az ENSZ szerint a mai napon eléri a nyolcmilliárdot a Föld lakóinak száma, alig 11 évvel a hétmilliárdos mérföldkő átlépése után. A 20. század közepétől bekövetkezett népesedési ugrás után azonban a globális népességnövekedés üteme már lassul, az ENSZ becslései szerint a kilencmilliárdos lélekszám elérése 15 évbe telhet, de 2080 előtt biztosan nem leszünk tízmilliárdan – számol be a hirado.hu. 

A világ népessége kedden átlépi a 8 milliárdot – közölte az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ).

A nemzetközi szervezet szerint ez „fontos mérföldkő az emberiség fejlődésében”, és az éppen most zajló COP-27 konferencia idején emlékeztet „a bolygónkról való gondoskodás iránti közös felelősségünkre”.

Az ENSZ szerint a mostani „példátlan növekedés” – hiszen 1950-ben még csupán 2,5 milliárd lakója volt a bolygónak – a várható élettartam fokozatos emelkedésének köszönhető, ami a jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének következménye.

Míg az 1800-as évekig a Földön kevesebb mint egymilliárd ember élt, csupán tizenkét év kellett ahhoz, hogy 7 milliárdról 8 milliárdra nőjön a populáció – emlékeztetett rá az ENSZ közleménye.

A várakozások szerint 15 év múlva, 2037-ben éri el a bolygó népessége a 9 milliárdot, a 2080-as évekre pedig 10,4 milliárdnyian leszünk a Földön, de az ENSZ szerint ez a létszám a század végéig nem emelkedik majd tovább.

Az egyiptomi Sarm-el-Sejkben éppen ezekben a napokban zajló ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésével (COP-27) kapcsolatban a nemzetközi szervezet felhívta rá a figyelmet, hogy „miközben a népességnövekedés felerősíti a gazdasági fejlődés környezeti hatását, az egy főre jutó anyagi erőforrás-fogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátása általában a gazdag országokban a legmagasabb, nem a szegény országokban, ahol a népesség gyorsan növekszik”.

A népességnövekedés ugyanakkor éppen a szegény országokban jelent komoly kihívást.

Az 1,4 milliárd lakosú Indiában például, amely jövőre Kínát is megelőzve már a világ legnépesebb országává válik, a következő évtizedekben várhatóan jelentősen nő majd a városlakók száma. Holott a metropoliszok már most is túlzsúfoltak, és nem rendelkeznek alapvető infrastruktúrával.

Mumbaiban a lakosság mintegy 40 százaléka nyomornegyedekben él, folyóvíz és áram nélkül.

Az ENSZ szerint a 2050-re várható népességnövekedés több mint fele nyolc ország – a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, India, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Tanzánia – lakosságága növekedésének tulajdonítható. Az előrejelzések alapján a század végén a világ három legnagyobb populációjú városa: Lagos (Nigéria), Kinshasa (Kongói Demokratikus Köztársaság) és Dar Es Salaam (Tanzánia) Afrikában lesz.

Forrás: hirado.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com