Vészhelyzeti tanácskozást tartottak az ugandai ebolajárvány miatt

0

Tizenkét afrikai állam – köztük az ugandai egészségügyi tárca képviselői – és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tartott vészhelyzeti tanácskozást az ugandai ebolajárvány miatt szerdán Kampalában – írja az MTI nyomán a VG.

A megbeszéléseken Jane Ruth Aceng ugandai egészségügyi miniszter megerősítette, hogy az ebola időközben elérte a fővárost, Kampalát: egy igazolt haláleset történt. A tájékoztatás szerint a páciens a járvány gócpontjának számító Mubende régióban fertőződött meg, kórházba szállították, ahonnan azonban elmenekült, és álnév alatt eljutott a mintegy 150 kilométerre található fővárosig, ahol aztán nem sokkal később elhunyt.

Eddig tizenhét halálesettel kapcsolatban igazolták az ebolafertőzést. Az egészségügyi tárca vasárnapi adatai szerint 48 fertőzöttet azonosítottak. Emellett további tizennégy gyanús esetet tartanak nyilván.

Az ugandai hatóságok szeptember 20-án jelentették be az ebola megjelenését, akkor egy 24 éves férfinál mutatták ki a fertőzést, mégpedig a vírus ritka szudáni variánsát. Az első áldozat az ország középső részén található Mubende régióban élt.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerdán közölte, hogy szorosan nyomon követi a járvány terjedését.

Forrás: Világgazdaság

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com