Műtőpanelek készítéséhez építtetett gyárat a Vatner Kft. Kaposváron

0

Átadták az orvosi eszközök előállításával és értékesítésével foglalkozó Vatner Kft. 1,8 milliárd forintból épült paneltechnológiai gyárát  szerdán Kaposváron.

Vati Péter, a magyar tulajdonú vállalat ügyvezetője az eseményen elmondta, hogy a 850 millió forint európai uniós és kormányzati támogatást élvező beruházás eredményeként a cég megkezdheti a legszigorúbb minőségi követelményeknek megfelelő saját fejlesztésű panelekből álló műtők gyártását.

Ezek az új műtők már nem téglából és betonból, hanem érzékelőkkel felszerelt panelelemekből épülnek. Ha nincs a helyiségben senki, az ajtók bezárulnak, és a műtő fertőtleníti magát – tette hozzá. Az ügyvezető kiemelte, termékükkel szeretnének kilépni a nemzetközi piacra.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: a városnak továbbra is célja a teljes foglalkoztatás elérése és a munkabérek növelése, ehhez a somogyi megyeszékhely újraiparosítási programjában két fő ágazatként megjelölt gépipar és élelmiszeripar mellett új iparágak megtelepedésére is szükség van. Kaposvár két ipari parkja már megtelt, most nyitják a harmadikat – jelezte a településvezető. A polgármester beszélt arról, hogy a következő év gazdasági szempontból nehéz lesz, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a válságot sikerül átvészelni.

„A koronavírus-járványban az életünkért, a talpon maradásért küzdöttünk, most úgy küzdünk a talpon maradásért, hogy ki tudjuk fizetni a béreket, működtetni tudjuk a város minden szegletét és a gazdaságot” – hangoztatta.

Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője bátor cégnek nevezte a Vatner Kft.-t, mert olyan időszakban fejlesztett, amikor sokan inkább visszalépnek a beruházásoktól. A vállalkozás abban bízik, hogy beruházása megtérül, és 35 új munkahelyet teremtve világszínvonalú terméket állít elő – tette hozzá.

A nyilvános cégadatok szerint a mintegy 70 embert foglalkoztató Vatner Kft. nettó árbevétele 2020-ban mintegy 13,1 milliárd, 2021-ben 4,7 milliárd forint volt. A cég adózott eredménye 2020-ban 3,3 milliárd forint, 2021-ban 878 millió forint lett. Vati Péter az árbevétel és a nyereség csökkenésének okaként az MTI érdeklődésére azt jelölte meg, hogy 2020 a koronavírus-járvánnyal összefüggő megrendelések miatt kiugró év volt a társaságnak, a „normális működést” a 2021-es adatok mutatják. Jelezte, hogy az idén kis visszaeséssel, mintegy 4 milliárd forint körüli árbevétellel számolnak, de bíznak abban hogy a gyárnak is köszönhetően két év múlva a tavalyi árbevétel dupláját érik el.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com