Digitális fellendülést eredményezett a magyar egészségügyben a COVID-19 járvány

0

A koronavírus-járvány Magyarországon digitális fellendülést eredményezett az egészségügyben mind a betegek, mind az orvosok oldaláról – állapította meg a Semmelweis Egyetem (SE) Magatartástudományi Intézetének kutatói által végzett országos online felmérés.

Az egyetem MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint a koronavírus-járvány 3. és 4. hulláma idején, 2021 júliusa és 2022 májusa között végzett kutatásban 1774-en vettek részt (1576 orvos és 198 fogorvos). A szakemberek arra keresték a választ, hogy milyen a magyar szakorvosok és rezidensek digitális egészséggel kapcsolatos tudása és ismerete, miként használják ennek eszköztárát, véleményük szerint milyen előnyöket és hátrányokat jelent az alkalmazásuk, és hogyan alakítja át a digitalizáció fejlődése a mindennapokban az orvos-beteg kapcsolatot.

A válaszokból megállapítható, hogy az orvosok nyitottak a változásokra, több mint 90 százalékuk napi rendszerességgel használja munkájához az internetet. A fiatalabb korosztály a leglelkesebb, a 35-45 évesek pedig a legintenzívebb felhasználói az egészségügyi célú internethasználatnak – írták.

A kutatás egyik fontos megállapítása szerint nagy igény van arra, hogy az egészségügy digitalizációja a mindennapi orvoslás és a hazai orvosképzés szerves része legyen, a válaszadók 70 százaléka elképzelhetetlennek tartja a jövőt enélkül.

A közleményben idézték Győrffy Zsuzsa docenst, a kutatás egyik vezetőjét, aki kiemelte, a megkérdezett orvosok jelentős része jónak tartja, hogy a betegek digitális eszközöket használnak betegségmonitorozásra, edukációra.

A betegek el is várják az orvosoktól, hogy segítséget kapjanak abban, mit olvassanak, melyik weboldalon tájékozódjanak, milyen alkalmazásokat használjanak. A válaszadók mintegy 80 százaléka több-kevesebb rendszerességgel ajánl is pácienseinek egészségre ösztönző, preventív weboldalakat, csaknem fele pedig ezzel kapcsolatos applikációkat, közösségimédia-forrásokat. Közülük többségben vannak a háziorvosok, ők azok, akik a leginkább támogatják a telemedicina alkalmazását.

Girasek Edmond, a kutatás másik vezetője rámutatott arra: megfigyelhető az is, hogy a szakemberek nagyon pontosan látják a betegek igényeit. A válaszadók mintegy 80 százaléka az e-mailes kommunikációt, a képek és leletek elektronikus megosztását, az online időpontfoglalást és a távkonzultációt emelte ki.

A felmérés arra is választ ad, milyen előnyökkel és hátrányokkal járhatnak a digitális megoldások. Pozitívumként a hatékonyságot, a kényelmet, az időspórolást emelték ki az orvosok, a hátrányok között pedig, hogy a páciensek sokszor rosszul értelmezik a velük megosztott adatokat, némelyikük rosszul kezeli a digitális eszközöket, illetve, hogy nő a félreértések lehetősége az orvos-beteg kapcsolatban.

Ezzel a felméréssel párhuzamosan, 2021. október 5. és 13. között a kutatócsoport egy lakossági, 1500 fős, telefonos, reprezentatív felmérés keretében arra kereste a választ, hogy a páciensek milyen digitális megoldásokat használnak a mindennapokban.

Ebből kiderült, hogy a válaszadók 81,3 százaléka használja az internetet általában, mintegy 90 százalékuk az egészséggel, betegséggel kapcsolatban is. Az internetes tájékozódás legfontosabb forrásaiként a weboldalakat és a közösségimédia-felületeket jelölték meg. A válaszadók egyharmada rendszeresen tájékozódik orvosi oldalakon és szakmai folyóiratokban is.

Az e-receptet és az online időpontfoglalást használják a páciensek közül a legtöbben, a megkérdezettek közel fele kipróbálná a távvizitet, és szívesen venné, ha orvosa ajánlana neki hiteles weboldalakat, applikációkat és szenzorokat – olvasható a felmérés összefoglalójában.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com