Bemutatják dr. Vámos Zoltán pécsi orvos-filmrendező kisjátékfilmjét az időskori demenciáról

0

Dr. Vámos Zoltán pécsi orvos-filmrendező egy megtörtént eset kapcsán, egy demens beteggel való találkozás és élmény alapján filmet készített az elesettségről, a kommunikációról, egy letűnt nemzedékről, valamint a generációk közti kapcsolatról. A gyémánt út pora című kisjátékfilmet tavaly, október 2-án kezdték el forgatni Budapesten, és idén, szeptember 20-án mutatják be a sajtónak Budapesten.

Emlékeit idézve dr. Vámos Zoltán elmondta, hogy ügyeletes volt fiatal orvosként a klinikán, amikor egy Alzheimer-kórban szenvedő, idős hölgyhöz hívták azzal, hogy problémás, le kellene nyugtatni. Odament a nénihez, és azzal, hogy emberszámba vette és elkezdett vele beszélgetni, nagyon hamar megnyílt, és nem sokkal később már együtt énekelték a meseautó refrénjéből az „aranyországút csillogó gyémántporát”. Innen vette a film címét is: „A gyémánt út pora”. Ekkor döbbent rá, hogy másként is lehet kezelni a demens betegeket, mint a hagyományos orvosi protokoll szerint. Hiszi, hogy ha ezt az üzenetet egy filmen keresztül eljuttatják az emberekhez, azzal rengeteg érintett családon tudnak segíteni.

A filmet és annak küldetését a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. is támogatásra méltónak találta adókedvezmény formájában. A film főbb szerepeire olyan színésznagyságokat sikerült dr. Vámos Zoltánnak megnyernie, mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Vári Éva és Kútvölgyi Erzsébet, a Jászai Mari-díjas Koltai Róbert, de szerepet kap Törőcsik Franciska, Elek Ferenc és Orosz Ákos is, akiknek kiváló alakításait számos magyar filmben láthatta már a nagyérdemű.

Dr. Vámos Zoltánnak már nem ez az első alkotása rendezőként, 2018-ban mutatták be Szabó Erika főszereplésével a „Parázs a szívnek” című filmet.

A film előzetesét itt tekinthetik meg:  https://www.facebook.com/agyemantutpora/videos/900384828017478

Facebook-oldal:

facebook.com

Forrás: Pécsi Tudományegyetem

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com