Szlávik: egyre több a fertőzött, de kórházba csak kevesen kerülnek

0

Egyre több a fertőzött, de kórházba csak kevesen kerülnek koronavírus miatt, általában néhány nap alatt túl lehet jutni a betegségen – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Szlávik János hozzátette: ez annak köszönhető, hogy aránylag sok ember rendelkezik védőoltással. Elmondta: a múlt héten 14 ezer új fertőzöttet regisztráltak, de az oltások a legújabb koronavírus-variánsok esetén is segítenek a kórház elkerülésében. A koronavírus új variánsa – BA4-es, BA5-ös – valószínűleg átveszi az omikron helyét, de úgy tűnik, az oltottakra kevésbé veszélyes, mint az oltatlanokra, viszont azok is megfertőződhetnek, akik korábban omikronnal fertőződtek – jelezte.

Mint mondta, szinte minden új alvariánsnak kicsit különböznek a tünetei az előzőektől. A BA4-es, BA5-ös legjellemzőbb tünetei: köhögés, orrfolyás, tüsszögés, fáradtság és fejfájás – ismertette a főorvos. Hozzátette: aki náthás, mindenképpen gondoljon arra, hogy megfertőződött, és ha elmegy egy tesztre, illetve otthon marad hét napig, nemcsak saját magát, hanem másokat is megvédheti.

Kitért arra is, hogy sok a gyerek a fertőzöttek között, és a gyerekeknél is nagyon hasonló tüneteket okoz az új alvariáns. Esetükben – ha ritkábban is – előfordulnak poszt-covid tünetek. Lehet ez tanulási nehézség, fáradtság, elhúzódó köhögés – magyarázta Szlávik János.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com