A magyar felnőttek általában érzékelik a generációs feszültség jelenlétét

0

A magyar felnőttek általában érzékelik a generációs feszültség jelenlétét: kétszer annyian vannak azok, akik szerint van, mint akik szerint nincs ellentét a fiatalok és az idősebbek között – közölte a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a hozzá tartozó Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásának eredményét ismertetve pénteken az MTI-vel.

Az Ifjúságkutató Intézet által 2022 tavaszán készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek 41 százaléka szerint van, míg 20 százalékuk szerint nincs ellentét a fiatalok és az idősebbek között. A maradék (38 százalék) bizonytalan, érez is ellentétet meg nem is.

A generációs ellentétet másképp látják a különböző korcsoportba tartozók: minél fiatalabbakat kérdezünk, annál nagyobb arányban vannak azok, akik ellentétet érzékelnek. A legfiatalabb (18-29 éves) korcsoportba tartozók hattizede (59 százalék) szerint van ellentét, a 30-39 éves korcsoportba tartozók fele (49 százalék), míg a 40 évesek és idősebbek már csak négytizede érzékel ellentétet – olvasható.

Rámutattak, ennek megfelelően az életkor emelkedésével növekszik azok aránya, akik nem érzékelnek ellentétet, a 60 évesek és idősebben körében háromszoros arányt figyelhetünk meg a legfiatalabb 18-29 évesekhez képest.

A magyarországi 18 évesekre és idősebbekre vonatkozó reprezentatív mintával készülő kutatást ezer ember telefonos (CATI) megkérdezésével végezte az Ifjúságkutató Intézet májusban és júniusban.

A közleményében idézték Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet vezetőjét, aki szerint a generációs ellentétek érzékelésében megfigyelhető életkori különbségek más szociodemográfiai jellemzők szerint (például iskolai végzettség, a lakóhely településtípusa) nincsenek jelen. Mindez arra utal, hogy a különböző korosztályok együttműködése ténylegesen nem függ mástól, csupán az életkortól – mondta.

Az MCC emlékeztetett, augusztus 12-én tartják a Nemzetközi Ifjúsági Napot, amelynek témája idén a generációk közötti szolidaritás.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com