Főként megfázásszerű tünetek jellemzőek a most domináns omikron variánsnál

0

A fertőzöttek és a betegek száma az elmúlt hetekben enyhén emelkedett, ezért ismét felhívják a figyelmet az oltás fontosságára. Egész Európában, Magyarországon is az omikron variáns terjed jelenleg is. Jellemzően a fertőzöttek csak enyhe, közepesen súlyos tünetekkel esnek át a fertőzésen, főként megfázásszerű tünetek (torokfájás, fejfájás, köhögés, orrfolyás) alakulnak ki. A láz, a légszomj, az ízérzékelés elvesztése és a szaglásvesztés kevésbé gyakori panasz.

Az először 2021 novemberében Botswanában és Dél-Afrikában azonosított omikron variáns a koronavírus minden eddigi korábban ismert formájánál gyorsabban tört globális dominanciára. Az eredeti omikron számos mutáción átesett, így megváltozott a fertőzőképessége, illetve az általa okozott betegségnek is eltérhetnek a tünetei. Kezdetben a fertőzésekért a BA.1 és a BA.2 alvariánsok voltak felelősek, azonban 2022 elején Dél-Afrikában újabb alvariánsokat (BA.4 és BA.5) azonosították, melyek idén tavasszal ismét megbetegedési hullámot indítottak el az országban.  Vizsgálatok szerint a BA.4 és a BA.5 lehetnek az eddigi leggyorsabban terjedő omikron változatok, amelyek Európa több országában már dominánssá váltak és Magyarországon is megjelentek.

A 20 leggyakoribb COVID-19-tünet a Zoe App tanulmány szerint – mely 17.500 júliusban diagnosztizált nagy-britanniai beteg adatait vizsgálta – csökkenő sorrendben a következők: torokfájás (58%), fejfájás (49%), orrdugulás (40%), száraz köhögés (40%), orrfolyás (40%), hurutos köhögés (37%), rekedtség (35%), tüsszögés (32%), fáradtság (27%), izomfájdalom (25%), szédülés (18%), duzzadt nyaki nyirokcsomók (15%), szemfájdalom (14%), megváltozott szaglás (13%), mellkasi fájdalom, szorító érzés (13%), láz (13%), hidegrázás (12%), légszomj (11%), fülfájás (11%), szaglásvesztés (10%).

A vírus továbbra is a beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban, ezért őket továbbra is az oltás felvételére kérik. A megerősítő oltás felvétele mindenkinek ajánlott, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. Az oltás továbbra is kérhető a háziorvostól, házi gyermekorvostól, valamint felvehető a kórházi oltópontokon, ahová péntekenként időpontfoglalással és anélkül is lehet menni.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com