Egyes vírusok a mikroműanyagokra tapadva akár három napig is fertőzőképesek maradnak a vízben

0

A gyomor és bélrendszeri megbetegedést okozó vírusok – ilyen például a rotavírus -, akár három napig is fertőzőképesek maradnak az édesvízben a mikroműanyagokhoz tapadva – állapították meg a Stirlingi Egyetem kutatói arra figyelmeztetve, hogy ez potenciális egészségügyi kockázatot jelent.

Richard Quilliam professzor, a kutatás vezetője elmondta, hogy míg a korábbi kutatásokat steril körülmények között végezték, ez volt az első olyan kutatás, amely azt vizsgálta, hogyan viselkednek a vírusok a szabadban. Ugyanakkor a szokásos laboratóriumi módszereket használták annak megállapítására, hogy a vízben lévő mikroműanyagokon talált vírusok fertőzőek-e.

Megállapítottuk, hogy a vírusok képesek a mikroműanyagokhoz kötődni, és ez lehetővé teszi számukra, hogy három napig, esetleg tovább is fertőzőképesek maradjanak a vízben” – idézte a tudóst a The Guardian cikke.

A kutatás a Természeti Környezetkutatási Tanács (NERC) egy 1,18 millió eurós finanszírozású projektjének része volt. A kutatási eredményekről született tanulmány az Environmental Pollution című folyóiratban jelent meg.

Quilliam kiemelte, hogy mivel ezek a vírusok három napig fertőzőképesek a környezetben, ez elég hosszú idő ahhoz, hogy a szennyvíztisztító művektől a nyilvános strandig eljussanak. „Még ha egy szennyvíztisztító telep mindent el is követ a szennyvíz megtisztítása érdekében, a kibocsátott vízben akkor is vannak mikroműanyagok, amelyek aztán a folyón keresztül megérkeznek a tengerpartra” – magyarázta. Ezek a műanyagrészecskék olyan aprók, hogy az úszók lenyelhetik őket.

Néha lencse nagyságú, élénk színű pelletek formájában kerülnek a partra, amelyeket a gyerekek a szájukba vehetnek. Nem kell sok vírusrészecske ahhoz, hogy az ember megbetegedjen” – mondta Quilliam.

Hozzátette, hogy miközben a mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt hatása még bizonytalan, „ha ezeken a mikroműanyagdarabokon kórokozók telepednek meg, akkor az jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet”.

A kutatók kétféle vírustípust vizsgáltak – olyanokat, amelyek egyfajta lipid bevonattal rendelkeznek, mint például az influenzavírus, és olyanokat, amelyek nem, mint a bélvírusok közül a rotavírus és a norovírus. Azt találták, hogy a bevonattal rendelkezőknél a burok gyorsan feloldódott, és a vírus elpusztult, míg a burok nélküliek sikeresen kötődtek a mikroműanyagokhoz és megmaradtak.

A kutatók három napig tesztelték a vírusokat, de a későbbiekben tovább vizsgálják majd, hogy meddig maradhatnak fertőzőképesek.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com