Szlovénia feloldotta az összes fennmaradt korlátozást

0

A leköszönő szlovén kormány hétfőn feloldotta a koronavírus-járvány megfékezésére hozott összes fennmaradt korlátozást és hatályon kívül helyezte a védekező intézkedéseket szabályozó fő rendeletet is – közölte a szlovén kormányzati kommunikációs hivatal (UKOM).

A kabinet a járványügyi szakértők javaslata alapján határozott úgy, hogy felold minden korlátozást, mivel a vírus dominánssá váló omikron variánsa miatt viszonylag kedvezőbben alakul a járványhelyzet. A kabinet egyben feloszlatta a járvánnyal foglalkozó, Mateja Logar vezette szakcsoportját is. Ljubljana még április közepén eltörölte a járvány miatti intézkedések zömét.

Egy utolsó rendelet szerint egyedül az egészségügyben kellett még maszkot hordani. Logar a sajtónak úgy nyilatkozott: ezentúl a fertőzések megelőzésével és kezelésével foglalkozó kórházi szolgálatok döntik el, hogy szükség lesz-e a maszk viselésére, és ha igen, mikor.

A kormány a hétfői ülésen jóváhagyott egy projektet is, amelynek célja a koronavírus elleni oltások népszerűsítése az ötven év feletti korcsoportokban. Ez alapján az egészségügyi minisztérium juttatásban részesíti azokat a háziorvosokat, akiknek betegei bizonyos százaléka megkapják a vakcinát.

Az elmúlt 24 órában 150 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és három személy hunyt el a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben. Kórházban 38 beteget ápolnak, közülük ketten vannak intenzív osztályon. A valamivel több, mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 265 598-an kaptak védőoltást, közülük 1 221 815-en mindkét adagot felvették.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com