Bő fél éve először nem regisztráltak halálesetet Németországban

0

Több mint fél éve először nem regisztráltak halálesetet Németországban az új típusú koronavírus (Sars-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) kapcsolatban a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) jelentése szerint az utóbbi 24 órában 4032 ember szervezetében mutatták ki a vírust, és tavaly szeptember 21. óta először nem jegyeztek fel a Covid-19-cel összefüggő halálesetet.

A kimutatás érvényességét korlátozza, hogy a helyi egészségügyi hivatalok hétvégén kevesebb adatot továbbítanak az RKI-nak, mint hét közben. Az egy héttel korábbival viszont össze lehet hasonlítani a statisztikát; akkor 20 084 fertőződést és hat halálesetet regisztráltak, ami azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány enyhül Németországban.

Az új esetekkel együtt 24 813 817 fertőződést mutattak ki a tesztek a járvány 2020 tavaszi kezdete óta, a halálos áldozatok száma 135 461.

A legtöbb járványügyi korlátozást már visszavonták, de az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedések – közösségi maszkviselés, társas távolságtartás – még több tartományban érvényben vannak több területen, például a közösségi közlekedésben.

A Covid-19 ellen teljes védőoltást a lakosság 75,8 százaléka – 63 millió ember – kapta meg hétfőig. Egy vagy két emlékeztető oltást 59,3 százalék – 49,3 millió ember – kapott. Az oltatlanok a lakosság 22,4 százalékát teszik ki, 18,7 millióan vannak. Közülük 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyerekek, akinek egyelőre nincs oltóanyag.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com