Európai immunizációs hét van április 24-30. között

0
Az európai immunizációs hét, minden április utolsó hetén kerül megrendezésre, és a vakcinák fontosságát hivatott hangsúlyozni – írja Facebook-oldalán Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa. 
A vakcinák több mint 200 éve velünk vannak. Ez idő alatt megszámlálhatatlanul sok életet mentettek meg. Maga az immunizáció a legsikeresebb közegészségügyi intézkedések és orvosi felfedezések egyike a történelemben.
A feketehimlő elleni vakcina 1796-os feltalálása óta, a folyamatos kutatások eredményeként mára már 25 végzetes betegség előzhető meg vakcinákkal, köztük a COVID-19 is. A legfőbb, súlyos megbetegedésért felelős kórokozóra történő gyermekkori vakcinációnak köszönhetően az 1990-es 5,5 millióról, 2017-re 1,8 millióra csökkent a gyermekhalálozás (5 évnél fiatalabbak).
A járványos gyermekbénulásért felelős polio enterovírus által okozott kár majdnem teljesen felszámolásra került az 1955-ben bevezetett polio enterovírus elleni vakcina hatására. 1980-ban meg világszerte 350-400 ezer esetet regisztráltak, míg ez a szám 2017-re 22-re csökkent – amellett, hogy a világon a gyermekek körülbelül 85%-a számít vakcináltnak.
Forrás: Kemenesi Gábor Facebook

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com