Horvátországban újabb enyhítésekről döntött a kormány

0

Horvátországban újabb enyhítésekről döntött a kormány: megnövelték a rendezvényeken részt vevők létszámhatárát, meghosszabbították a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét, valamint eltörölték a diákok tesztelési kötelezettségét – közölte Andrej Plenkovic miniszterelnök a kabinet csütörtöki ülésén, amelyet élőben közvetített az N1 horvát hírcsatorna.

Plenkovic kiemelte: azokon a rendezvényeken – nyílt és zárt térben egyaránt -, amelyeket Covid-igazolványok felmutatásához kötnek, nem lesz többé létszámkorlátozás. A vendéglátóhelyek éjfél helyett éjjel kettőig tarthatnak nyitva, és a diákoknak nem kell többet hetente egyszer gyorstesztet végeztetniük az iskolákban – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint – bár a koronavírus omikron variánsa kevésbé vezet súlyos lefolyású megbetegedéshez – még mindig fokozott elővigyázatossággal kell eljárni, mert a vírus jelen van, és az állampolgárok egy részénél okozhat súlyos szövődményeket.

Davor Bozinovic belügyminiszter elmondta: az enyhítések péntektől lépnek érvénybe, de ez nem jelenti azt, hogy “onnantól kezdve felelőtlenül viselkedhetünk”. Rámutatott: a vendéglátóhelyek esetében még egy változás várható: azok az éttermek és kávézók, amelyek védettségi igazolást kérnek a belépéshez, az álló vendégeket is kiszolgálhatják.

Azokon a nyilvános rendezvényeken, ahol nem kérnek védettségi igazolást, nyílt térben a korábbi 100 helyett 200-an lehetnek jelen, zárt térben pedig 50 helyett 100 fő a jelenlévők számának felső határa – mondta a tárcavezető, és egyben jelezte, hogy megszűnik a Covid-igazolványok bemutatásának kötelezettsége az amatőr kulturális és művészeti előadásokon, vásárokon és egyéb gazdasági és turisztikai rendezvényeken zárt térben.

A szociális ellátásban dolgozók a jövőben kivételt képeznek a heti két kötelező tesztelés alól – közölte a miniszter. A maszk viselésére vonatkozó rendeletet nem függesztette fel a kormány, zárt térben továbbra is kötelező marad, nyílt térben viszont csak ott, ahol nem lehet betartani a távolságtartás szabályait.

Az elmúlt 24 órában 2032 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az országban, és a vírus okozta Covid-19 betegségben kilencen hunytak el. Kórházban 696 beteget ápolnak, közülük 42-en szorulnak lélegeztetőgépre. A csaknem négymillió lakosú Horvátországban eddig 2 309 094-en kaptak védőoltást, közülük 2 235 368-an már a második adagot is beadatták maguknak.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com