A gyógyszerészek fele bevezetné a patikai vakcinációt

0

A gyógyszerészek többsége – egy felmérés szerint – bővítené a patikai szolgáltatásokat, minden második pedig bevezetné a gyógyszertári vakcinációt és személyesen is részt venne az oltások beadásában.

A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ) és a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) múlt év végi – 600 szakember részvételével készült – felmérése szerint a gyógyszerészek csaknem 60 százaléka nyitott a gyógyszerellátáson túli patikai szolgáltatások nyújtására. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közös közleményükben azt írták, a válaszadók közel kétharmada (64 százalék) dolgozik olyan gyógyszertárban, amely nyújt valamilyen plusz szolgáltatást.

A felmérésben résztvevő gyógyszerészek közül a legtöbben a házipatika átvizsgálásával (78 százalék) és a gyógyszeresterápia-menedzsmenttel (69 százalék) foglalkoznának. Emellett a válaszadók több mint fele véli úgy, hogy a gyógyszertári gyorstesztek elvégzése és értékelése (56 százalék), valamint a gyógyszertári vakcináció bevezetése (50 százalék) is megfelelő lehetőség a szolgáltatások bővítésére.

Mint írták: jelenleg több mint 40 országban számít gyakorlatnak az, hogy a gyógyszertárakban olyan szabadon választható védőoltásokat adnak be a felnőtt lakosság részére, mint például az influenza vagy egyéb megbetegedések elleni nem kötelező védőoltások. Az elmúlt másfél évben több európai országban engedélyezték a koronavírus elleni oltás gyógyszertárban történő beadását, például Lengyelországban, Olaszországban és Franciaországban.

A felmérés alapján a megkérdezett gyógyszerészek fele vezetné be a gyógyszertári vakcinációt, ugyancsak a gyógyszerészek fele mondta azt, hogy személyesen is részt venne az oltások beadásában. A gyógyszerészek közel kétharmada (64 százalék) szerint a vakcináció lehetőségének megteremtése növelné a szakma elismertségét, harmaduk szerint segítene tehermentesíteni az egészségügyi ellátórendszert.

A bevezetést elutasító gyógyszerészek 39 százaléka véli úgy, hogy nem megfelelőek a személyi feltételek a gyógyszertári vakcinációhoz. Kicsivel több mint egyharmaduk (37 százalék), azaz az összes válaszadó 12 százaléka nem támogatja ezt, a megkérdezettek 31 százaléka tartja nehéz feladatnak a védőoltások beadását, míg 41 százalékának ez nem okozna problémát.

Azt írták, a MOSZ és a HGYSZ megfelelően meghatározott feltételek és protokollok mentén javasolja a gyógyszertári vakcináció bevezetését Magyarországon. Ezek közül a legfontosabb, hogy a patikák és az oltást végző gyógyszerészek csak önkéntes alapon és csak a felnőtteknek adható oltásokra vállalkoznának. Emellett az oltás beadására egységes szolgáltatási díj vonatkozna, míg a védőoltás szabadáras maradna – olvasható közleményükben.

Forrás:MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com