Február 15-én tartják a gyermekkori daganatos betegségek elleni küzdelem nemzetközi napját

0

A 2022. február 15-én tartandó Nemzetközi Gyermekrák Elleni Világnapon (ICCD) a Nemzetközi Gyermekrák Szervezet (CCI) és a Nemzetközi Gyermekonkológiai Társaság (SIOP) együtt lépnek a második szintre abban a 3 éves kampányban, amely világszinten hívja fel a figyelmet az egészségügyi szakemberek, a gyógyítók kulcsfontosságú szerepére a daganatos gyermekek túlélésében és életminőségének javításában.

A Nemzetközi Gyermekrák Elleni Világnap programjának célja, hogy inspirálja és irányítsa az egészségügyi szakemberek, szülők, betegek és túlélők kampányban való részvételét, és három fő aktivitási területe van:

1) a közreműködő szervezetek szakpolitikai rendezvényeket szerveznek az egészségügyi minisztériumokkal az érdekelt felek széles körének bevonásának érdekében, és azért, hogy felszámolják a gyermekkori daganattal kapcsolatos mítoszokat, valamint megoldásokat találjanak az ellátás akadályaira és a túlélés kihívásaira,

2) reményt és elismerést közvetítő üzenetek közzététele a gyógyítóknak címezve Az Élet Fája weboldalon (a Home menüpont alatt),

3) és lehetőség szerint Az Élet Fájának megalkotása gyermekkori daganatos betegségekkel kapcsolatos helyszíneken, például falfestéssel vagy kollázsok készítésével, illetve ahogyan Az Élet Fája weboldalán is történik, elektronikus formában.

Évente megközelítőleg 400 000 (0-19 év közötti) gyermeknél diagnosztizálnak daganatos betegséget világszerte. A gyermekkori daganatos megbetegedések sok országban a vezető halálokok közé tartoznak. Az ötéves túlélés esélye a fejlett országokban több mint 80%, de ez a szám különösen az alacsony és közepes jövedelmű országokban akár 20%-ig is lemehet. A gyermekkori daganatos megbetegedések egyre növekvő globális betegségterhet jelentenek, amelyet kifejezetten súlyos egyenlőtlenségek jellemeznek. A gyermekkori daganatos betegségek kezelése még korlátozott erőforrások mellett is költséghatékonyan tud működni. Az egészségügyi szakemberek központi szerepe ezen a területen életeket menthet, és hozzájárulhat a túlélők egészséges és produktív felnőttkorához.

Borszékiné Dr. Cserháti Erika, az Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos, Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért elnöke a gyógyítók szerepének jelentőségéről beszél: “Egy daganatos túlélő gyermek édesanyjaként túlságosan is jól tudom, milyen döntő szerepet játszanak a jól képzett egészségügyi dolgozók. A Nemzetközi Gyermekrák Elleni Világnap idei támogató kampányának szlogenje: „A megfelelő kezelés, a megfelelő időben, a megfelelő egészségügyi csapattal” kihangsúlyozza a képzett és jól felszerelt szakemberek döntő fontosságú szerepét.”

A Nemzetközi Gyermekrák Elleni Világnap célja, hogy minden szinten felerősítse a gyermekkori daganat láthatóságát, és elérje az érintettek széles körét, akik képesek életmentő változást elérni. Együtt támogathatjuk és megerősíthetjük az egészségügyi szakembereket alapvető szerepük betöltésében, és pozitív változást érhetünk el a daganatos gyermekek számára világszerte.

Forrás: OS

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com