Az MTA szerint elfogadhatatlan az OGYÉI rémhírterjesztés miatti feljelentése

0

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) keddi állásfoglalása szerint elfogadhatatlan, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) rendőrségi feljelentést tett egyes favipiravirral kapcsolatos, tudósokat is megszólaltató sajtóhírek miatt.

Az Akadémia állásfoglalását azt követően tették közzé, hogy konzultációt tartottak a testület témában jártas vezető tisztségviselőivel és tagjaival a favipiravir alkalmazásával kapcsolatos jelenlegi tudományos álláspont tisztázására és annak meghatározására, hogy a kérdésben mire terjed ki a tudomány képviselőinek illetékessége.

Ide kattintva olvasható az Akadémia elnöke által összehívott konzultáció résztvevőinek álláspontja.

„A résztvevők megállapították, hogy a tudomány természetéből fakad a kételkedés, a vita, aminek nem szabad gátat szabni, ugyanakkor megfelelő helyet és keretet szükséges neki biztosítani. Ezért is keltett aggodalmat, hogy az OGYÉI egyes favipiravirral kapcsolatos, tudósokat is megszólaltató sajtóhírek miatt rendőrségi feljelentést tett. A feljelentés ellentétes az Akadémia alapelveivel, és ezért elfogadhatatlan a számára” – olvasható az MTI-hez is eljuttatott állásfoglalásban.

A dokumentumban kitérnek arra, hogy bár több tudományosan ellenőrzött közlemény szerint a korai favipiravirkezelés csökkentette a fertőzöttekben a vírusterhelést, így gyorsította a gyógyulásukat, 2021 végére több tanulmány jelent meg, amely szerint nagyobb számú betegen végzett vizsgálatokban a favipiravirkezelés nem bizonyult kellően hatékonynak.

„A szakirodalom alapján a favipiravir antivirális hatékonysága korlátozott, függ a kezelés megkezdésének időpontjától és időtartamától, valamint az alkalmazott dózistól. Ebből kiindulva számos szakember sürgeti a favipiravirkezelés felváltását új antivirális szerek bevezetésével” – írják, példaként említve a molnupiravirt és a paxlovidot, amelyek a megjelent vizsgálati eredmények alapján a favipiravirnál alacsonyabb dózisokban hatékonyabb kezelést tesznek lehetővé.

„Magyarországi megjelenésüket követően az otthoni antivirális kezelésben fel kell váltaniuk a favipiravirt, ezért hazai elérhetőségük biztosításával egyidejűleg a terápiás protokollok módosítására lesz szükség” – hívják fel a figyelmet a dokumentumban.

Bár az OGYÉI feljelentésének pontos tartalma nem ismert, amennyiben a „rémhírterjesztést” a gyógyszerhatóság a sajtóban megnyilatkozó tudósok esetében felrója, fellépése – az ez idáig megjelent cikkek tartalma alapján – megalapozatlan és elfogadhatatlan – szögezik le az állásfoglalásban.

„Az Akadémia mindenképpen elkerülendőnek tartja, hogy hatósági eljárás induljon tudósoknak a sajtóban vállalt szakmai véleménye miatt. Egy tudósokat is érintő hatósági eljárás súlyos precedens volna, amely a személyes politikai meggyőződéstől függetlenül nagyon rossz hatással lenne a tudományos közösség tagjaira” – teszik hozzá.

A dokumentum szerint az Akadémia elnöke levélben tájékoztatta az OGYÉI és az EMMI vezetőit is a szakértői konszenzus tartalmáról.

Forrás: MTI / MTA

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com