Immunológus: sok emberek már nem ad elég védelmet a két oltás

0

Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet – mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja. 

Az immunológus hangsúlyozta, ezért javasolják a szakemberek, hogy 4-6 hónap után mindenki adassa be a harmadik oltást. A szakértő rendkívül jó döntésnek nevezte, hogy Magyarországon – Európában elsőként – még a nyáron bevezették a harmadik oltás felvételének lehetőségét.

Kérdésre elmondta: a harmadik oltásnál azt kell szem előtt tartani, hogy ha lehet, akkor vektorvakcinára (mint például a Szputnyik) ne egy újabb vektorvakcinát kérjenek az emberek, mert ezek bizonyos esetekben „kiolthatják egymást”.

Hozzátette, a harmadik oltás előtt felesleges PCR-tesztet vagy antitest vizsgálatot végeztetni. Az utóbbinak inkább akkor lehet értelme, ha később, már jóval az oltás után ellenőrzik az ellenanyag szintjét – mondta Kacskovics Imre.

Felhívta a figyelmet, hogy a harmadik vakcinának köszönhetően jelentősen erősödhet az immunválasz a vírus ellen, de nemcsak az ellenanyag szintje, hanem a minősége is javulhat. „Tehát a harmadik védőoltás – ha már eltelt 4-6 hónap -, újra visszaállítja, sőt sok esetben magasabb szintre emeli az antitest-szintet és a védettséget” – fogalmazott az immunológus.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com