Szlovéniában hétfőtől mindenkinek maszkot kell viselnie és bezárhatják a vendéglátóegységeket

0

Szlovéniában hétfőtől szigorítanak a járványügyi intézkedéseken: gyakrabban kell tesztet végezni, mindenkinek maszkot kell viselnie és bezárhatják a vendéglátóegységeket, ha nem tartják be az előírásokat – olvasható a kormány internetes honlapján.

A kabinet döntése szerint az általános és középiskolás diákoknak, valamint az egyetemistáknak, akiknek eddig hetente egyszer kellett öntesztelést végezniük, hogy részt vehessenek az órákon, most hetente kétszer kell ezt megtenniük. Gyakrabban tesztelik majd az egészségügyi és a szociális ellátásban dolgozókat is, nekik november 1-jétől kötelezően 48 óránként kell elvégezniük a vírustesztet.

Kötelezően maszkot kell hordaniuk azoknak is zárt térben, akik be vannak oltva vagy átestek a fertőzésen. A vendéglátóegységeknek ellenőrizniük kell a vendégeket, hogy rendelkeznek-e oltási- vagy gyógyultsági igazolással, ennek hiányában negatív teszttel. Amennyiben nem vagy megtagadják a dokumentumok felmutatását, nem léphetnek be az éttermekbe és a kávézókba. Ellenkező esetben a vendéglátóegységnek kell vállalnia a felelősséget, az ellenőrök pedig emiatt be is zárhatják a helyet.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter bejelentette: amennyiben tovább romlik a járványhelyzet és az intenzív osztályon kezelt betegek száma 160-180-ra emelkedik, újra lezárásokra kell számítani.

Csütörtökre 2631 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Szlovéniában. A Covid-19 szövődményei miatt tíz beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 547-en vannak kórházban, 131-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 185 861-en kaptak védőoltást, közülük 1 115 773-an már a második adagot is felvették. Ez az oltásra jogosult lakosság 56, illetve 53 százaléka.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com