Kormányinfó: a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást

0

A kormány döntése értelmében a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást a munkavégzés feltételeként, ha a dolgozók biztonsága ezt kívánja – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Ezt az állam mint munkaadó is érvényesíteni fogja, az önkormányzatoknál pedig a polgármester dönthet az oltás előírásáról – tette hozzá.

November 1-től maszkot kell viselni a közösségi közlekedési eszközökön – sorolta a kormány döntéseit, amelyeket a járvány fékezése érdekében hozott.

Emellett látogatási tilalmat rendelnek el az egészségügyi intézményekben. A szociális intézményekben erről a vezető dönthet.

Hangsúlyozta: az intézkedések célja, hogy minél többen olttassák be magukat.

A járvány-előrejelzések abban ugyanis egyetértenek, hogy a negyedik hullám során ugrásszerűen megnőhet a fertőzések száma, míg a kórházba vagy lélegeztetőgépre kerülőké és az elhunytaké kisebb mértékben, de növekedni fog, így a helyzet intézkedéseket igényel. A megbetegedések száma azokban az országokban alacsonyabb, ahol magas az oltottak aránya, és minél alacsonyabb az átoltottság, annál tragikusabb a helyzet.

Elmondta: a kabinet szakemberekkel konzultálva, az operatív törzs javaslatára hozta meg döntéseit, míg az oltás előírásával kapcsolatos intézkedést a munkaadók szervezeteinek javaslatára hozták. Megismételte: az oltáshoz képest minden más védekezési mód csak másodlagos hatékonyságú az oltáshoz képest. Ezért minden olyan intézkedés fontos, amely növeli az oltottak számát – jelentette ki.

Közölte: ha technikailag megoldható, a kormány együttműködik abban is akár, hogy a nagyfoglalkoztatók dolgozói számára kihelyezett oltópontokat rendezzenek be. A védettségi igazolványok külföldi elfogadásáról a miniszter úgy nyilatkozott, kétségkívül az a biztos, ha valakinek két oltása van, olyan vakcinával, amelyet az adott ország elfogad.

Elmondta: eddig nem volt szó arról, hogy visszaállítanák az operatív törzs napi sajtótájékoztatóit. Az országot lezárni semmilyen körülmények között nem akarják – jelentette ki Gulyás Gergely a további járványügyi intézkedésekre vonatkozó kérdésre válaszolva.

Szólt arról, hogy 2022 végére kell kész lennie a debreceni oltóanyaggyárnak, és a cél az, hogy legyen koronavírus elleni magyar vakcina, amíg nincs ilyen, bérgyártásra kell berendezkedni, licencet kell vásárolni. Emlékeztetett arra, hogy Romániától 50 koronavírusos beteget vett át Magyarország ápolásra. Hozzátette: újabb kérés más országtól nem érkezett.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com