Törökországban tévedésből csecsemőknek adtak be koronavírus elleni vakcinát

0

Törökországban tévedésből csecsemőknek is adtak be koronavírus elleni vakcinát – nyilatkozta Zafer Kurugöl török orvosprofesszor az NTV török hírtelevízió adásában.

Kurugöl, aki az egyik izmiri egyetem orvostudományi karának tanára, a beszélgetés során azt mondta: időről időre megtörtént, hogy háziorvosi rendelőkben véletlenül összekeverték a hepatitis B vagy a kanyaró elleni oltóanyagot az új koronavírus elleni vakcinával, és utóbbit adták be a csecsemőknek.

Kurugöl hangsúlyozta, hogy a babáknál semmilyen mellékhatás nem jelentkezett, még akkor sem, ha magas dózist kaptak. A professzor hozzátette: rendkívül jó antitest-szint alakult ki a szervezetükben, legyen szó akár hat hónapos, akár egyhónapos csecsemőkről. Az eredményeket rövid időn belül egy neves folyóiratban teszik közzé – jelezte az orvos.

Kurugöl szerdai kijelentéseit a török közvélemény egy része nagy felháborodással fogadta. A Twitteren eddig hatvanezer bejegyzés szerzői követelték a férfi letartóztatását. A török egészségügyi minisztérium eljárást indított az ügyben.

Kurugöl csütörtökön ismét nyilatkozott az NTV-nek. Mint mondta, három hónappal ezelőtt egy esetben fordult elő, hogy csecsemőnek adtak be koronavírus elleni vakcinát, és vele azóta is rendszeres felülvizsgálatra járnak a szülei az izmiri kórházba.

Törökországban jelenleg a Sinovac, valamint Pfizer-Biontech készítményeivel zajlik a tömeges oltás, az alsó korhatár 12 év.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com