Az európai városok több mint felében még mindig probléma a levegőszennyezettség

0

Az európai városok több mint felében még mindig probléma a levegőszennyezettség a legfrissebb adatok szerint, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt tavalyi korlátozások idején csökkent a közlekedésből származó és egyéb károsanyagok kibocsátása – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) 323 európai város 2019-es és 2020-as adatait elemezve megállapította, hogy ezek közül mindössze 127-ben, vagyis nagyjából 40 százalékukban nem haladta meg a 2,5 mikronos finomszemcsés anyagok (szálló por) légköri koncentrációja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott határértéket. A finomszemcsés anyagoknak való kitettség több mint 400 ezer idő előtti halálozásért felelős évente Európában.

Levegőminőség szempontjából a három legtisztább európai város a svédországi Umea, a finnországi Tampere és a portugáliai Funchal, míg a három legszennyezettebb a lengyelországi Nowy Sacz, az olaszországi Cremona és a horvátországi Slavonski Brod voltak a vizsgált időszakban.

A mutatók szerint a nitrogén-dioxid szintje több mint 60 százalékkal csökkent néhány európai városban a tavaly áprilisi lezárások alatt, ám a szálló por koncentrációja csak kis mértékben esett vissza: a 10 mikronos részecskék szintje nagyjából 20-30 százalékkal csökkent az érintett időszakban. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a finomszemcsés anyagok forrása nem csupán a közúti közlekedés, hanem a különböző ipari és mezőgazdasági eljárások, gyakorlatok is.

A friss adatokat bárki megnézheti az európai városok levegőminőségi adatmegjelenítőjén –  https://public.tableau.com/app/profile/european.environment.agency/viz/City_AQ_Viewer/Dashboard –  amely a legtisztábbtól a legszennyezettebbig rangsorolja a városokat annak alapján, hogy az elmúlt két naptári évben milyen volt a finomrészecskék átlagos szintje a területükön.

Budapest 240. a rangsorban „mérsékelt” levegőminőségi szinttel.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com