Európai Bizottság: meg kell osztani a koronavírus elleni oltóanyagok gyártástechnológiáit

0

Az Európai Unió kész megvitatni az Egyesült Államok által támogatott javaslatot a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonjogainak ideiglenes felfüggesztéséről – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a firenzei European University Institute európai szemináriumán videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében csütörtökön.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta: az EU készen áll arra, hogy minden olyan javaslatot megvitasson, amely hatékony és gyakorlati módon járul hozzá a koronavírus okozta válság kezeléséhez. Kiemelte: meg kell osztani a koronavírus elleni oltóanyagok gyártástechnológiáit a járvány leküzdésének felgyorsításáért. Az Európai Unió a kilábalási folyamat sikere érdekében arra szólít fel minden oltóanyaggyártó országot, hogy engedélyezze termékeinek exportját – mondta.

Néhány ország az orvosi eszközök kiviteli tilalmát rendelte el, mások bezárták határaikat. Az Európai Unió azonban arról gondoskodott, hogy a tilalmakat feloldják, és az orvosi felszerelések odaérhessenek, ahol azokra a legnagyobb szükség van – hangoztatta. Míg mások megtartják maguknak az oltóanyagokat, Európa a vakcinák legnagyobb exportőre lett. Eddig több mint 200 millió, Európában előállított adag oltóanyagot szállított a világ többi részére. Európa majdnem annyi oltóanyagot exportál, amennyit saját polgárainak juttat – közölte.

Az uniós bizottság elnöke kijelentette: az európai oltási kampány sikeres. Ez idáig mintegy 200 millió adag, koronavírus elleni vakcinát osztottak szét az Európai Unió tagállamai között. Ez elegendő oltóanyag ahhoz, hogy Európa felnőtt lakosságának több mint felét már most legalább egyszer beoltsák. Jelenleg másodpercenként 30 európait oltanak be az unió területén, ami azt jelenti, hogy naponta több mint hárommillió védőoltást kapnak az európaiak. A beoltás napról napra gyorsabbá válik – tette hozzá.

„Bízom benne, hogy képesek leszünk elérni azon célunkat, hogy az európai felnőtt lakosság 70 százalékát júliusig beoltsák” – fogalmazott Von der Leyen.

Miközben folynak a tárgyalások a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) a vakcinákhoz kötődő szellemitulajdon-védelem ideiglenes felfüggesztésének lehetőségéről annak érdekében, hogy még több gyógyszergyár állíthassa elő a kifejlesztett oltóanyagokat a világon, az amerikai kormány szerdán közölte: csatlakozik ahhoz a felhíváshoz, amelynek célja, hogy közkinccsé tegyék a világon a vírus elleni vakcinák gyártástechnológiáját.

A szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztésének ötletét a koronavírus elleni vakcinák esetében először a Dél-afrikai Köztársaság és India vetette fel még októberben, és azóta több mint száz ország csatlakozott hozzá, köztük több nyugati állam is.

A javaslat ellenzői szerint, akik főleg a gyógyszeriparból kerülnek ki, a koronavírus elleni vakcina gyártása összetett folyamat, a szellemi tulajdon védelmének felfüggesztésével nem lehet gyorsítani a gyártást, ráadásul a jogvédelem felfüggesztése árt a jövőbeni innovációnak.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com