Összegyűltek a magyarországi aláírások a méhek megmentését célzó európai kezdeményezéshez

0

Összegyűlt a “Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai kezdeményezéshez szükséges 15 750 magyar aláírás – jelentette be a kampány magyarországi koordinátora, a Magyar Természetvédők Szövetsége. Ezzel Magyarország lett a hatodik EU-tagállam, amely teljesítette az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó feltételeket. A civil szervezetek a kampányt e mérföldkő elérését követően is folytatják, hogy sikerüljön teljesíteni az uniós szinten megkövetelt egymillió aláírást.

A “Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai polgári kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi a gazdák és a természet számára, hogy harmóniában éljenek. A kezdeményezés időszerűségét az adja, hogy napjainkban egyre több hír számol be a globális mértékű rovar pusztulásról, valamint a biológiai sokféleség drasztikus csökkenéséről, amelynek megállítása közös felelősségünk.

Ez a petíció azért született, mert az Európai Unióban sokan összefogtak azért, hogy a méhek megmaradjanak. Ezt úgy lehetne elérni, ha nem használnánk olyan vegyszereket, amelyek megölik a méheket. A mezőgazdaságot méhbaráttá kell tenni. Ezért írtam alá én is a petíciót, és örülök hogy hozzájárulhattam a méhek megmentését célzó kampány sikeréhez – jelentette ki Weiner Sennyey Tibor költő, író, méhész. 

A petíció aláírásán túl sokat tehetünk mi magunk is a beporzókért. Kertünket műveljük beporzóbarát módon: ritkábban nyírjuk a füvet, biztosítsunk több teret a vadvirágoknak, létesítsünk változatos, egész évben virágzó méhlegelőket, telepítsünk többféle fajból bokrokat, sövényeket, fákat. A magányosan élő méhek számára készítsünk méhbölcsőt, a közösségben élő méhek számára rovarszállót. A vásárlás során részesítsük előnyben az olyan élelmet, amelyet környezetkímélő, beporzóbarát módon termeltek – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.

A petíció hivatalos célja, hogy az Európai Bizottság javasolja a tagországoknak és az Európai Parlamentnek a következőket:

  • A szintetikus növényvédő szerek fokozatos kivonása az EU mezőgazdaságából, legkésőbb 2035-ig. A folyamatot a legmérgezőbbek betiltásával kell kezdeni: a cél e peszticidek használatának legalább 80%-os csökkentése 2030-ig.
  • A biológiai sokféleség helyreállítása. Külön hangsúlyt fektetünk a mezőgazdasági területeken található természetes élőhelyek helyreállítására. A mezőgazdaság és a biológiai sokféleség nem zárják ki egymást, sőt egymást erősíteni képesek.
  • A mezőgazdasági termelők támogatása a beporzóbarát gazdálkodásra való átállásban. Ennek az elkerülhetetlen átállásnak – a kisgazdaságokra alapuló, több lábon álló és fenntartható gazdálkodás előtérbe helyezése által – támogatnia kell a termelőket.

Az európai polgári kezdeményezést itt lehet aláírni: mtvsz.hu/mehek

Forrás: Magyar Természetvédők Szövetsége

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com