Magyar professzorok : aki AstraZenecát kap, az ne szedjen gyógyszert a trombózis kockázatának csökkentésére

0

Kiálltak az AstraZeneca oltás mellett a Kovidők című szakmai beszélgetésben részt vevő professzorok. A szakemberek szerint fontos, hogy a terheseket is beoltsák legalább egy mRNS-alapú vakcinával, és arra is felhívták a figyelmet, hogy aki AstraZenecát kap, az ne szedjen be gyógyszereket a trombózis kockázatának csökkentésére – írja a HVG. 

Ha lenne annyi AstraZeneca vakcina, amennyivel mindenkit be lehetne oltani Magyarországon, akkor három héttel később nem lenne új koronavírusos beteg, öt hét múlva pedig nem halna bele senki a Covidba. Ezzel a példával érvelt az oltás mellett Merkely Béla professzor, kardiológus, a Semmelweis Egyetem rektora, és egyúttal védelmébe vette az angol-svéd gyártmányú, Oxfordban fejlesztett vakcinát.

Az AstraZeneca körüli aggodalmakat igen erősen próbálta eloszlatni két kollégája is a szegedi kutatók által működtetett facebookos tájékoztató csatorna, a Kovidők csütörtök esti műsorában. Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem víruslaboratóriumának vezetője és Szekanecz Zoltán belgyógyász, immunológus és reumatológus, a Debreceni Egyetem professzora is úgy érvelt, hogy a vakcinával összefüggésben emlegetett trombózisos esetek igen ritkák, és a Covid kockázata jóval nagyobb, mint az AstraZeneca vakcináé.

Akiket aggaszt az AstraZeneca vakcinájához kapcsolható trombózis kockázata, kérdezték, szedjenek-e valamit a trombózis megelőzésére. A professzorok eltanácsolják ettől az oltásra készülőket vagy a beoltottakat. Leginkább azért, mert azokban a ritka esetekben, amelyekről szó van, a trombózisnak olyan fajtájáról van szó, amikor csökken a vérlemezkék száma, és ilyen állapotra éppenséggel ellenjavallt például az aszpirin vagy a heparin.

Teljes tartalom a HVG oldalán olvasható.

Forrás: hvg.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com