Ha nem teszünk erőfeszítéseket, a világjárványt mentális pandémia követi

0

Vészharangot kongatnak a szakemberek: ha nem teszünk minimális erőfeszítéseket és nem avatkozunk be, akkor a koronavírus-világjárványt a mentális pandémia követi majd Magyarországon is.

A mentális pandémiának már most láthatóak az előjelei: egyértelműen megnőtt az erőszak, mind a családokon belül, mind az utcákon a közlekedésben, és többen fordították ezeket az indulatokat önmaguk ellen, mondta el az InfoRádiónak Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF) elnöke. A szervezet úgy gondolja, hogy a pandémia olyan csapást mért az emberiségre, ezen belül Magyarországra, ahol szintén nagyon sok a – közvetlenül és közvetve – érintett csoport, ami lelkileg hatalmas érzékenységet váltott ki, főleg az ismeretlenség és a váratlanság miatt.

102 éve nem volt ilyen, tette hozzá a szakember, aki szerint most azonnal fel kellene készülni arra, hogy mihelyst a járvány lecseng, „lelkeket ápoljunk”, máskülönben a következő pandémiát mentális pandémiának fogják hívni.

Radó Iván felhívja a figyelmet, hogy miként vehetjük észre családunkban vagy barátaink között a figyelmeztető jelzéseket. Elsősorban a megváltozott személyiségszerkezetre, tehát a viselkedés szignifikáns változására kell odafigyelni, ám különbséget téve a klinikai értelemben vett depresszió és a rosszkedv között. A PÉF elnöke megjegyezte, sok esetben a probléma az, hogy a családok nem kommunikálnak, pedig egy jó kapcsolatban az ember elmondja, hogy mi zavarja, mi bántja.

Forrás: Infostart / InfoRádió

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com