EP az uniós koronavírus-igazolványról: megkülönböztetés nélkül kell biztosítania a szabad mozgást Európában

0

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadta a koronavírus elleni beoltottságot igazoló dokumentumról kezdődő tárgyalásokra vonatkozó álláspontját, melyben a képviselők leszögezték, hogy a járvány ideje alatt használni tervezett igazolványnak megkülönböztetés nélkül kell biztosítania a szabad mozgást Európában. 

Rögzítették:

  • Az igazolványok nem működhetnek úti okmányként, és birtoklásuk nem válhat a szabad mozgáshoz fűződő jog gyakorlásának előfeltételévé.
  • A digitálisan vagy papírformátumban kiállítható igazolványnak tanúsítania kellene, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve már átesett koronavírus-fertőzésen.
  • Az okmány legfeljebb egy évig maradhat érvényben
  • Az EP azt is biztosítani szeretné, hogy az igazolvány az uniós jogszabályok szerint bevezetett tagállami kezdeményezésekkel összhangban működjön. Szerintük ezért a tagállamoknak abban az esetben kell elfogadniuk más tagállam által kiállított oltási igazolást, ha az oltóanyagot az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már engedélyezte.
  • Minden tagállam azonban eldöntheti, hogy olyan vakcinával elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogad-e, amely szerepel legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján.
  • Az igazolványok birtokosainak ne kelljen további kötelező utazási korlátozásokra, például karanténra, önkéntes karanténra vagy tesztelésre számítaniuk.
  • A tagállamoknak – a be nem oltottak hátrányos megkülönböztetésének elkerülésére és gazdasági okokból – „egyetemes, hozzáférhető, időben történő és ingyenes tesztelési lehetőségeket” kellene biztosítaniuk.
  • Az igazolványokban szereplő személyes adatokat a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem hozhatnak létre központi adatbázist. Az adatokat kezelő és befogadó szervek közintézmények legyenek.

A képviselők végezetül kiemelték, hogy a koronavírus elleni oltóanyagokat nagy tömegben és megfizethető áron kell előállítani, és biztosítani kell globális elosztásukat. Emellett aggodalmukat fogalmazták meg azon problémák miatt, amelyet a termelési és szállítási ütemtervet be nem tartó vállalatok okoznak.

Az uniós parlamenti álláspont elfogadásával megkezdődhetnek az oltási igazolványnak még a nyári turistaszezon kezdete előtti bevezetéséről szóló intézményközi tárgyalások.

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com