Posztcovid-ambulanciák felállítását tervezik a kórházakban

0

Dr. Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának egyetemi tanára, Kásler Miklós miniszter tanácsadója a Spirit FM Exkluzív című műsorának a vendégeként hangsúlyozta azt is, hogy a magyar egészségügyi vezetés a koronavírus első hullámában elég tapasztalatot szerzett, ezért nem fél attól, hogy a magyar egészségügy összeomlik. Arról is beszélt, hogy létre kell hozni olyan rehibilitációs osztályokat, ahol azokat a betegeket lehet kezelni, akik átestek az úgynevezett kovid-szindrómán. Rövidesen ki fog menni egy miniszteri utasítás, ami alapján kell felállítani ezeket az ambulanciákat.

Posztcovid-ambulanciák jöhetnek a kórházakban

Rámutatott a szakember, hogy amíg az első hullámnál alig tapasztaltak szövődményeket, addig a most meglehetősen sok az utóhatás, a szövődmény, ami sok mindenből állhat: fejfájás, légzési nehézség, tagfájdalom, mentális problémák. „Azt is tudjuk, hogy a betegség egy részénél a kis erekben lévő rögösödés okozza a szövődményeket. És hogyha ennek az ellenszerét megtaláljuk, és egy vérrögoldó kezelést, tehát egy fibralitikus rendszer aktiválásával, vagyis fibralitikus anyagokat juttatunk a szervezetbe – ez nagy valószínűséggel segíthet ezeknek kovidos betegeknek a gyógyulásában. Ez egy elég újszerű megállapítás. Nagyon komoly jelentősége lehet, ha egyértelmű bizonyítékot nyer” – jelentette ki Kollár Lajos.

A szakember hangsúlyozta, hogy főleg a fiatalokat érinti az utószövődmény. Elmondta, hogy döbbenetes számú olyan sportolóval találkozott, akik átestek a koronavíruson, látszólag meggyógyultak, negatív volt már a mintájuk, de egyszerűen nem tudták visszanyerni az eredeti dinamizmust, életkedvüket, az erejüket, a terhelhetőségüket. Végül majdnem mindegyiknél kiderült valamilyen organikus betegség: szívmellhártya gyulladás, szívizom gyulladás, szívburok gyulladás és egyéb már társbetegségek.

Az úgynevezett posztkovid-szindróma kezelésére összeállítottak egy tervet. Ebben azt javasolják, hogy az országos intézményekben, egyetemi klinikákon, megyei kórházakban állítsanak fel posztkovid ambulanciákat. „És sajnos a posztkovid-szindróma rehabilitációjára is sor fog kerülni” – tette hozzá Kollár Lajos. Ez azt jelenti, hogy létre kell hozni olyan rehibilitációs osztályokat, ahol azokat a betegeket lehet kezelni, akik átestek a kovid-szindrómán. Ennek elindult már a szervezése, és elkészült egy protokoll a kezelések alapján – fogalmazott a szakember. Elmondta azt is, hogy rövidesen ki fog menni a miniszteri utasítás, ami alapján fel kell állítani ezeket az ambulanciákat.

Forrás: ATV

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com