Elfogadták az új uniós egészségügyi cselekvési tervet

0

Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén elsöprő többséggel elfogadta az Európai Unió egészségügyi cselekvési programját, amely konkrét intézkedésekkel segítené elő, hogy a tagállamok egészségügyi rendszerei jobban felkészüljenek a jövőbeli válsághelyzetekre és világjárványokra.

Az 5,1 milliárd euró költségvetéssel bíró program célja, hogy segítse az unió reagálóképességét országhatárokon túlmutató népegészségügyi kockázatok esetében, megkönnyítve a tagállamok hozzáférését a szükséges gyógyszerekhez és orvosi eszközökhöz, továbbá segítse munkájuk összehangolását és az adatmegosztást. A rendelkezésre álló büdzsé legalább egyötöde a betegségmegelőzést és az egészségfejlesztést fogja szolgálni.

A program – egyebek között egy közös európai egészségügyi adattér létrehozásával – az egészségügy digitalizálása terén is előrelépést szorgalmaz. Támogatja emellett a mentális egészség javítását, a rák elleni küzdelmet és a színvonalas egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés javítását egyebek között a szexuális és reproduktív egészség terén.

A programról szóló keddi plenáris vitában Tóth Edina, a Fidesz uniós parlamenti képviselője elmondta: a stratégia lehetőséget biztosít arra, hogy az unió társadalmai megerősödve kerüljenek ki a koronavírus-járvány okozta válságból. Felhívta a figyelmet arra: a tagállami hatáskör tiszteletben tartása mellett nagyon fontos, hogy az EU megerősítse koordinációs tevékenységét annak érdekében, hogy hatékonyan tudjon fellépni bármilyen egészségügyi szükséghelyzet esetén.

„Nem szabad engedni, hogy a kudarcba fulladt vakcinabeszerzéshez hasonló lassúság jellemezze a program végrehajtását. Fontos, hogy hatékonyan támogassuk az egészségügyi és az ellátó rendszerek szükséges átalakítását, a rákellenes küzdelmet, a gyógyszerhiány okozta problémák kezelését és a digitális egészségügy fejlesztését” – emelte ki.

Ujhelyi István MSZP-S EP-képviselő felszólalásában azt emelte ki, hogy az egészségügyi csomag 5,1 milliárd eurós pénzügyi kerete immáron a tizenkétszerese annak, amennyit eddig az EU a korábbi hosszú távú költségvetéseiben erre a területre betervezett. Forradalmi áttörésnek nevezte, hogy a 2021 és 2027 közötti időszakban ilyen magas összeg áll rendelkezésre a tagállami egészségügyi rendszerek felkészítésére az egészségügyi kihívásokra. Véleménye szerint azonban a tagországok egészségügyi szolgáltatásai között súlyos különbségek tapasztalhatók, amelyeket mihamarább ki kell egyenlíteni. A képviselő szerint a részben általa kidolgozott és szorgalmazott Európai Egészségügyi Unió koncepciója biztosítaná azokat a minőségi kritériumokat, amelyek egyszerre garantálják a megfelelő minőségű, európai szintű ellátást és a betegbiztonságot.

„Bár a Fidesz EP-képviselői egyelőre totális harcot folytatnak a koncepció ellen, az mindenképpen pozitívum, hogy az Európai Tanács legutóbbi ülésein az állam- és kormányfők is egybehangzóan elkötelezték magukat az egészségügyi unió megvalósítása mellett” – jelentette ki Ujhelyi István.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com