Egészségügyi tanuló és végzettségű önkéntesek jelentkezését várják

0

Egészségügyi tanuló és végzettségű önkéntesek jelentkezését várják a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére a https://covid-onkentes.okfo.gov.hu/ weboldalon – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma minden eddiginél súlyosabban érinti Magyarországot, ezért országos összefogásra van szükség ahhoz, hogy a meredeken ívelő járványt megállítsuk és leküzdjük.

Míg a magyar lakosságra a tudatos védekezésben, a szabályok betartásában hárul fontos feladat, addig az egészségügyi végzettséggel rendelkező és az egészségügyben tanulók szaktudásukkal segíthetik a védekezést – tették hozzá. Kiemelték, hogy a magyar egészségügyben évszázados hagyománya van az önkéntességnek.

„Most minden korábbinál nagyobb szükség van azokra az elkötelezett és tenni akaró segítőkre, akik orvosaink, ápolóink munkáját támogatják. Ahogyan a koronavírus-járvány első és második hulláma idején, úgy most is várunk minden egészségügyi végzettséggel rendelkező vagy egészségügyi képzésben résztvevőt, akik tenni akarnak a magyar betegek gyógyulásáért, mindannyiunk biztonságáért” – írták.

Hangsúlyozták, hogy a magyar egészségügy eddig is képes volt mindenkinek az elérhető legmagasabb szintű ellátást biztosítani, a koronavírus-járvány kitörése óta mindenkinek jutott elegendő orvos, ápoló, kórházi ágy, lélegeztetőgép és gyógyszer, és ez így lesz a jövőben is.

„A kórházi betegek és a lélegeztetett betegek számának alakulására az egészségügyi ellátórendszer felkészült. A kapacitásokat az Országos Kórházi Főigazgatóság szinte percről percre követi” – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com