A járvány hátrányos hatást gyakorolt a nőkre nézve

0

Az Európai Bizottság pénteken közzétett, a nemek Európai Unión belüli egyenlőségéről szóló éves jelentése szerint a koronavírus-járvány jelentősen súlyosbította a nők és férfiak között fennálló egyenlőtlenségeket az élet szinte minden területén, és visszavetette az elmúlt évek előrehaladását e téren.

A brüsszeli testület elemzése kiemeli, hogy az uniós tagállamokban, különösen Franciaországban, Litvániában, Írországban és Spanyolországban megugrott a kapcsolati erőszak eseteire vonatkozó rendőrségi bejelentések száma.

A járvány a nők munkaerőpiaci helyzetét is jelentősen rontotta: 2020 második és harmadik negyedéve között a nők foglalkoztatási rátája csupán 0,8 százalékkal nőtt, míg a férfiaké 1,4 százalékkal. A járványt lassítani hivatott korlátozások negatív hatással voltak a fizetetlen gondozási tevékenységekre, melyeket főként nők látnak el.

A jelentés arra is rávilágít, hogy miközben a járvány elleni küzdelem frontvonalában – az egészségügyi és szociális ellátásban – dolgozók mintegy 86 százaléka nő, addig nemzeti szinten szembetűnően alacsony a pandémia kezelésére vonatkozó intézkedésekről döntő testületekben jelen lévő nők aránya.

Az Európai Bizottság pontosan egy évvel ezelőtt fogadta el a nemi egyenlőségről szóló uniós stratégiát, amely 2020 és 2025 között meghatározza a legfontosabb intézkedéseket, és kötelezettségvállalásokat annak biztosítására, hogy valamennyi uniós és tagállami szakpolitikai területen érvényesüljenek a nemek közötti egyenlőség szempontjai.

Annak érdekében, hogy a 27 tagállamban jobban nyomon lehessen követni az elért haladást, a testület pénteken elindította a nemi esélyegyenlőségi stratégia nyomonkövetési portálját.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com